Az elhagyatottság érzése

„Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?” (Mt 27:46)

Csókkal játszották Jézust az ellenség kezére, majd hurcolták sietve a földi bíróság tárgyalótermébe… Az angyalok serege döbbenettel és megtört szívvel figyelte, hogy a Menny fenségese, a dicsőség koronájának tulajdonosa most töviskoronát visel. Jézus sebektől vérző áldozat lett a feldühödött tömeg kezében, amelyet Sátán haragja szított eszeveszett őrületre. Nézzétek a türelmes szenvedőt! Töviskoszorú van a fején. Folyik a vére a felszakadt erekből…
 
Nézzétek az elnyomót és az elnyomottat! Roppant tömeg veszi körül a világ Megváltóját. Csúfolódás és gúnykacaj vegyül el az istentelen, durva káromlásokkal… Majd elővezették Krisztust, Isten drága Fiát, és keresztet fektettek a vállára. Minden lépésnél kiomló vére nyomokat hagyott hátra. Keserű ellenségeinek és érzéketlen szemlélőinek csődülete szorongatta, miközben elvezették a keresztre feszítés helyére… Rászögezték a keresztre, hogy ott függjön kifeszítve az ég és a föld között… Az elveszett világ dicső Megváltója most szenvedi el a büntetést az Atya törvényének megrontásáért. Most váltja meg népét tulajdon vére árán…
 
Volt-e valaha olyan szenvedés és mérhetetlen szomorúság, mint amilyet a haldokló Üdvözítő elviselt! Atyja súlyos neheztelésének tudata tette ennyire keserűvé a poharát. Nem a testi szenvedés vetett véget olyan gyorsan Krisztus életének a kereszten, hanem a világ bűnének elviselhetetlen súlya és az Atya haragjának tudata… A tüzes kísértés, miszerint Atyja mindörökre elhagyta Őt, vezetett a metsző felkiáltáshoz a kereszten: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?…”
 
Haláltusájában, amikor kilehelte drága lelkét, csakis a hit segítségével bizakodott abban, akinek mindenkor örömmel engedelmeskedett… Megfosztva a diadal csillogó reménységétől, hangos szóval kiáltotta: „Atyám! Kezedbe teszem a lelkemet!”(Lk 23:46) Ismerte Atyja jellemét, igaz voltát, irgalmát és hatalmas szeretetét, ezért ráhagyatkozva a kezei közé esett.

Ellen White
Ellen White
Kevesen tudják, hogy Ellen White írásaiban a kegyelem szó (angol: grace) több mint 13 000-szer fordul elő. Ha azt vesszük, hogy életében hozzávetőleg 100 000 oldalt vetett papírra, akkor láthatjuk, hogy a szó igen fontos volt az írónő számára. Természetesen minden olyan részt, ahol a szó megjelenik, nem lehetett egy ilyen terjedelmű könyvben leközölni, azonban a legfelemelőbbek közül ki lehetett válogatni azokat, amelyek gazdagítanak bennünket az év minden napján. Kívánságunk az, hogy minden olvasó érezze át a kegyelem szónak ne csak a jelentését, hanem mindazt, amit Isten ebben elhelyezett, vagyis tapasztalja meg az isteni kegyelmet a mindennapokban. Isten áldása nyugodjon az olvasón!

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedentIAD
Articolul următorValea cea frumoasă