Teljesen Krisztusra kell támaszkodni!

„Mielőtt megszületnék a végzés – mint a polyva száll tova az a nap – míg rátok nem jön az Úr haragjának tüze, míg rátok nem jön az Úr haragjának napja! Keressétek az Urat mindnyájan e föld alázatosai, akik az ő ítélete szerint cselekesztek, keressétek az igazságot, keressétekaz alázatosságot, talán megoltalmaztattok az Úr haragjának napján!” (Sof. 2:2–3)


 
„Vizsgáljátok meg a szíveteket és ítéljétek meg az útjaitokat! Csakis Isten kijelölt útján menekülhetünk meg. Feltétlenül bűnbánatot kell tartanunk! Tehetetlenségünkben »Krisztusra, a kősziklára kell esnünk«. Tudnunk kell, hogy orvosra van szükségünk, és hogy a bűn egyedüli gyógyszere: Krisztus vére.

Ezt a gyógyszert csak bűnbánattal és az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által szerezhetjük meg magunknak. Sokak életében most kell elkezdődnie az igazi, lelki megújulásnak, noha kereszténynek, sőt Krisztus igehirdetőinek vallják magukat.

Soha ne írjuk mi elő a gyógyszert a betegségünkre. El kell vetnünk vélt igazságunkat, és könyörögnünk kell, hogy Krisztus igaz élete számíttassék be nekünk. Teljesen Krisztusra kell támaszkodnunk, mint az erő forrására.

Önmagunk számára meg kell halnunk. Ismerjük el, hogy minden, amink van, az isteni könyörület kimondhatatlan gazdagságából származik. Ez legyen szívünk jelszava: »Nem nekünk, Uram, nem nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget, kegyelmed és hűséged szerint!«. Ilyennek kell lennie az életünknek, ha fel akarunk készülni Isten nagy napjára, hogy helytálljunk azon.” (Bizonyságtételek V. kötet, 234–235. l.)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video