„Tíz nap múlva arcuk szebbnek és testük tápláltabbnak látszott a többi ifjúénál, akik a király ételéből ettek.” (Dn 1:15)
A fiataloknak oda kell állniuk, ahol szívük teljesen az Úré lehet, ahol képességeikkel tisztességet adnak Istennek. Akkor Isten is megtiszteli őket, ismeretet és bölcsességet ajándékozván nekik. Így tett Dániel is a babiloni udvarban, ahol hű maradt elveihez a pogányok romlottsága közepette. „Dániel eltökélte szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével, és a borral, melyből az ivott.” (The Youth’s Instructor, 1894. október 25.)
Dániel és társai nem tudták, mi lesz döntésük következménye; csak annyit tudtak, hogy ez életükbe is kerülhet. Mégis eltökélték, hogy a szigorú mértékletesség egyenes ösvényét fogják taposni a laza erkölcsű babiloni királyi udvarban is. (The Youth’s Instructor, 1898. augusztus 18.)
Dániel és társai babiloni példáján keresztül láthatjuk, hogy lehetetlen dolog elérni a mércét, melyet Isten gyermekei számára állított fel, és eközben egy könnyed, alkalmazkodó vallást követni, amely figyelmen kívül hagyja az elveket, és amelyet a körülmények irányítanak. Fiatalok, akik a menny Istenét kívánják szolgálni, nem vehetnek részt világi mulatságokon, nem fogyaszthatják a szervezetet gyengítő ételeket és erős italokat csak azért, mert a világ tiszteletben álló, vagyonos emberei teszik eléjük, akiket nem akarnak megsérteni azzal, hogy visszautasítják szívességüket. Talán úgy gondolják, hogy különleges megtiszteltetésben részesülnek ilyenkor, és az udvariasság úgy kívánja, hogy fogadják el a nekik felkínált szívességet; az Isten iránti hűség azonban első helyen kell, hogy álljon, és a keresztény inkább attól tartson, nehogy a menny Urát sértse meg. Babilon királya úgy gondolta, hogy nagy megtiszteltetésben részesítette Dánielt és társait; ők azonban jobban tisztelték Isten parancsolatait, mint a király jóindulatát… Isten megtisztelte Dánielt és meg is fog tisztelni minden fiatalt, aki Dánielhez hasonlóan cselekszik. (The Youth’s Instructor, 1894. október 25.)
