„Nyugodtan élt Móáb gyermekségétől fogva, és pihent, mint seprőjén a bor. Nem öntögették edényből edénybe, és fogságba sem ment, ezért maradt meg az íze, illata sem változott meg.” (Jer 48:11)
Az ember elutasíthatja Isten tanácsait és feddéseit. Dönthet úgy, hogy a saját kezébe veszi az irányítást… Moábhoz hasonlóan elutasítja a megváltozás lehetőségét. Nem akarja kijavítani jellemhibáit, noha az Úr világosan megmutatta tennivalóját, kiváltságait, lehetőségeit és az előrehaladás útját, melyen elindulhat. Túl sok gonddal jár számára régi útjainak, elképzeléseinek és eljárásainak megváltoztatása. „Azért maradt meg az íze rajta” Ragaszkodik hibáihoz. (Letter 10, 1897.)
Sokan nem elégedettek a munkával, amit Isten rájuk bízott. Nem tudják őt megelégedéssel és jókedvvel szolgálni azon a helyen, melyet kijelölt számukra, nem képesek panasz nélkül végezni a rájuk bízott munkát. Az helyénvaló, ha elégedetlenek vagyunk kötelességünk végzésének módjával, de nem helyénvaló, ha magával a kötelességgel vagyunk elégedetlenek, mert…a gondviselő Isten olyan szolgálatot bíz az emberekre, ami orvosságul szolgál beteg elméjük számára…Vannak, akiket Isten olyan helyre állít, ahol megtanulják értékelni az időt, és annak bölcs felhasználását.
Mások arra vágynak, hogy irányító szerepet töltsenek be… Nekik olyan feladatot kell betölteniük, ahol a képességükhöz illő legnagyobb szolgálatot láthatják el. Vannak, akiket Isten csalódásokkal vagy látszólagos kudarccal nevel. Ezzel az a célja, hogy megtanulják kezelni a nehézségeket.
Sokan nem tudják, hogyan szolgáljanak Istennek. Nem azért, mert tudatlannak kell lenniük, hanem mert nem akarják elfogadni Isten nevelési eljárását. Moáb a kudarc példájává lett, mert mint az Ige mondja, „nyugodtan élt gyermekségétől fogva”. (Ellen G. White Manuscript 79, 1903.)
