Isten jelleme

„Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú.” (2Móz 34:6)

Minden engedelmeskedni kész ember számára ott ragyog a múlt és a jelen jövőbe is kiható világossága, amint azt Isten Igéje kinyilatkoztatta. Ennek a világosságnak és dicsőségnek, ami magának Krisztus jellemének dicsősége, kell megnyilvánulnia a keresztény egyénekben, családokban, gyülekezetekben, igeszolgálatokban, és az Isten népe által alapított intézmények mindegyikében. Az Úr mindezeket annak jelképéül szánja, hogy mit lehet elvégezni a világért. Ezeknek az eszközöknek az evangéliumi igazság megmentő hatalmát kell kifejezniük…
 
Amikor a világ meglátja Isten jóságát, irgalmát, igazságát és a gyülekezetben kinyilvánított szeretetét, Isten jellemét látja meg…
 
Isten jellemének bemutatása érdekében… nekünk magunknak is sze¬mélyesen kell ismernünk Őt. Ha közösségünk van Istennel, akkor papjai vagyunk, még akkor is, ha soha nem mondunk prédikációt a gyülekezetek előtt. Isten munkatársai vagyunk abban, hogy emberi természetünkön keresztül bemutassuk jellemének tökéletességét a világnak.
 
Isten emberi eszközeire bízta annak munkáját, hogy bemutassák a világnak Isten jellemét, és finom, gyöngéd, irgalmas szeretetének bemutatása által bizonyságot tegyenek kegyelméről, bölcsességéről, jóságáról…
 
Az a feladatunk, hogy az Istentől Jézus Krisztusban kapott bővölködő kegyelem által helyreállítsuk az emberben Isten erkölcsi képmását… Igen jól meg kell ismernünk Jézust és mennyei Atyánkat ahhoz, hogy jellemünkön keresztül bemutathassuk Őt!
 
A Krisztus kegyelme által megújított szív csodálni fogja az Ő isteni jellemét… Minél kevesebbet képzelünk magunkról, annál többre fogjuk becsülni a Megváltó tisztaságát és dicsőségét. Bűnös voltunk felismerése ellenállhatatlanul ahhoz hajt bennünket, akinél bocsánatot nyerhetünk; és ha szívünk tehetetlenségében hozzá vágyakozik, Ő hatalmasan megnyilatkozik. Minél inkább vezet bűnösségünk tudata hozzá és Isten Igéjéhez, annál magasztosabbnak látjuk jellemét, és annál tökéletesebben tükrözzük vissza az Ő képét.

Ellen White
Ellen White
Kevesen tudják, hogy Ellen White írásaiban a kegyelem szó (angol: grace) több mint 13 000-szer fordul elő. Ha azt vesszük, hogy életében hozzávetőleg 100 000 oldalt vetett papírra, akkor láthatjuk, hogy a szó igen fontos volt az írónő számára. Természetesen minden olyan részt, ahol a szó megjelenik, nem lehetett egy ilyen terjedelmű könyvben leközölni, azonban a legfelemelőbbek közül ki lehetett válogatni azokat, amelyek gazdagítanak bennünket az év minden napján.Kívánságunk az, hogy minden olvasó érezze át a kegyelem szónak ne csak a jelentését, hanem mindazt, amit Isten ebben elhelyezett, vagyis tapasztalja meg az isteni kegyelmet a mindennapokban. Isten áldása nyugodjon az olvasón!

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor