„Ideje, hogy az Úr cselekedjék; megrontották a te törvényedet.” (Zsolt 119:126)
Éjszakai látomásban magaslaton álltam. Házakat láttam rázkódni, mint megannyi szélfútta nádszálat. Nagy és kis épületek zuhantak él Földre. Szórakozóhelyek, színházak, szállodák és gazdag otthonok rázkódtak meg, és dőltek össze. Sokan az életüket vesztették. A levegőt betöltötte a sérültek és rémültek sikoltozása.
Isten pusztító angyalai tevékenykedtek. Egyetlen érintésükre romhalmazzá váltak az épületek, amelyeket oly erőssé építettek, hogy mindennemű veszedelmet kizártnak tartottak. Sehol nem volt biztonság… Az előttem lejátszódó jelenet olyan borzalmas volt, hogy azt képtelen vagyok szavakkal kifejezni. Úgy tűnt, mintha Isten türelme véget ért volna, mintha elérkezett volna az ítélet napja.
A mellettem álló angyal elmondta, hogy alig akad ember, akinek világos fogalma lenne a világon létező gonoszságról, amely a nagyvárosokban mutatkozik meg a legerőteljesebben. Az angyal kijelentette, az Úr időpontot jelölt ki arra, hogy haragjával sújtsa a vétkezőket, amiért konokul semmibe veszik törvényét… Hirdetnünk kell Isten legfelsőbb kormányzóságát és törvényeinek szentségét azoknak, akik oly következetesen utasítják vissza az engedelmességet a királyok királyának. Akik azt választják, hogy hűtlenek maradnak, azokat kegyelemből csapásokkal kell sújtania, hogy amennyiben lehetséges, bűnös voltuk felismerésére ébressze őket. .. Bár Isten, az uralkodó, hosszan tűri a romlottságot, mégsem lehet öt félrevezetni. Isten nem marad örökre csendben. A világnak végül el kell ismerne a világegyetem uralkodójának felsőbbségét és tekintélyét. Meg kell védenünk a törvény igazságos követelményeit!
Isten törvényének is van határa, és ezt sokan átlépik. Isten kénytelen lesz beavatkozni és megvédeni a becsületét…
Amikor az Úr mint bosszúálló eljön, egyúttal azok védelmezőjeként is jön, akik hitüket tisztán, magukat pedig folt nélkül őrizték meg a világtól.
