„Eljutottál-é a hónak tárházához; vagy a jégeső tárházát láttad-é? Amit fenntartottam a szükség idejére, a harc és háború napjára?” (Jób 38,22–23)
„Byron Belden, Sarah Belden és May Lacey testvérnő csatlakoztak hozzám az ausztráliai Prospectbe vezető utamon. Ahogy elhagytuk az összejövetel épületét, láttuk, hogy vihar közeleg… Baljóslatú volt, ezért lovainkkal olyan gyorsan hajtottunk, ahogy csak mertünk. Amikor már majdnem otthon voltunk, az erős szél dühe lecsapott. Nagy jégdarabok kezdtek hullani – tyúktojásnyiak. Megrémítették a fiatal lovat, mert rettenetes erővel csapkodták.
Azt mondtam: »Byron, szállj ki! Menj oda a fejéhez és beszélj hozzá! Tudják meg a lovak, hogy nem te ütöd őket.« Kiugrott, azután mi is kiszálltunk. May és Sarah segítettek nekem. A szél olyan erővel fújt, hogy kalapjainkat lesodorta a fejünkről, és a párnákat is kifújta a kocsiból. A nehéz kocsipárnák, esernyők és súlyos csomagtakarók repültek minden irányba… Micsoda jelenet! Nagy nehezen értük el a házat… Byron a szegény, rémülettől sújtott új lóval volt… Csak Istenhez tudtunk fohászkodni segítségért…
Ez volt a legszörnyűbb tapasztalat, amelyben valaha is részem volt egy utazókocsiban, vihar idején… Arra a napra gondoltam, amikor Isten ítéletei kiáradnak majd a világra, amikor rettenetes sötétség borít be mindent… amikor az Úr hatalmas hangja parancsot ad angyalainak: Menjetek utatokra és öntsétek ki Isten haragjának poharait a Földre! Jelenések könyve 6. és 7. fejezete igen jelentőségteljes. Isten kijelentett ítéletei rettenetesek. A hét angyal Isten előtt állt, parancsra várva. Nékik adatott a hét trombita. Az Úr felkél, hogy megbüntesse a Föld lakosait… Amikor Isten csapásai a földre zúdulnak, talentumnyi jégdarabok hullanak majd a gonoszokra.” (59. kézirat, 1895)
