Maradjunk szoros kapcsolatban Krisztussal!

„Mindenek ékesen és jó renddel legyenek!” (1Kor 14,40)

„Az Úr megmutatta nekem, hogy azok a dolgok, melyeket leírtál, közvetlenül a próbatétel lezárulása előtt fognak megtörténni. Mindenféle közönséges megnyilvánulásra sor kerül: lesz hangoskodás, dobolás, lármás zene és tánc. A racionális lények érzései, érzelmei úgy összezavarodnak, hogy nem tudnak helyes döntéseket hozni. És ezt a Szentlélek mozgalmának nevezik.

A Szentlélek sohasem nyilatkoztatja ki magát ilyen módon, ilyen zajban, zűrzavarban. Ez Sátán találmánya, s módszere arra való, hogy hatástalanná tegye a korunknak szóló tiszta, őszinte, felemelő, nemesbítő, megszentelő igazságot. A tébolyító zaj sokkolja és eltorzítja az érzékeket, amelyek, ha helyes irányítás alatt volnának, áldásul szolgálhatnának. Sátáni ügynökök idézik elő a zsivajt, karneváli hangulatot, és mindezt a Szentlélek munkálkodásának nevezik…

Akik részt vesznek ebben a feltételezett megújulásban, olyan benyomásokat kapnak, amelyek nyomán azután csak céltalanul sodródnak. Nem tudják képviselni, sem felidézni a korábban ismert bibliai elveket.

Senkit nem lehet bátorítani efféle istentiszteletre. Ez a fajta befolyás nyilatkozott meg 1844-ben, az idő elmúltával: férfi ak izgatottá váltak, és olyan hatalom által munkálkodtak, amelyről azt gondolták, hogy Isten ereje…

Férfi ak és nők feltételezték, hogy a Szentlélek vezeti őket, s ruhátlanul tartottak összejöveteleket. Szent testről beszéltek. Azt mondták, hogy rajtuk nem fog a kísértés hatalma, zajosan énekeltek, hangosan kiáltoztak… Sátán irányította mindezt, és az eredmény bujaság volt. Isten műve megszégyenült. Az igazságot, a szent igazságot porba tiporták…

Bizonyságot teszek, és kijelentem, hogy ezeket a fanatikus megmozdulásokat, a hangzavart Sátán ihlette, aki csodákat tett, hogy megcsalja, ha lehet, a választottakat is. Őrködnünk kell, hogy szoros kapcsolatban maradjunk Krisztussal, s meg ne csaljanak Sátán trükkjei. Az Úr arra vágyik, hogy szolgálatában rend és fegyelem legyen, nem pedig izgatottság és zűrzavar.” (Revival and Beyond [Megújulás, és ami azon túl következik], 50., 52. o.)

Ellen White
Ellen White
A "Maranatha" áhítatos könyv 1976-ben jelent meg először a White Estate gondozásában, majd 2005-ben érte el a magyar olvasóközösséget Egervári Dezső fordításában. A könyv Ellen G. White ihletett írásaiból válógatva, a Krisztus viszajövetele utáni hő vágyat mutatja be, hasznos tanácsokkal és figyelmeztetésekkel összekötve.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor