A pogány hatalom pompája

„Mert lesz idő, amikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük.” (2Tim 4,3)

„Az emberek gyorsan felsorakoznak a maguk választotta zászló alá, s nyugtalanul figyelik vezetőik mozdulatait. Vannak olyanok, akik figyelnek és várnak Urunk megjelenésére, s ezért munkálkodnak, miközben mások az első nagy hitehagyó parancsnoksága alatt gyülekeznek. Az emberek között keresnek egy istent, és Sátán megszemélyesíti azt, akit keresnek. Sátán tömegeket vezet félre, mert elvetették az igazságot és elfogadják majd a hamisítványt. Emberit dicsőítenek Istenként.” (Faith I Live By [Hit, amely által élek], 322. o.) „Mialatt egyre közeledünk a véghez, a pogány hatalom mind nagyobb pompával, mind díszesebb külsőségek közepette jelenik meg. A megtévesztés ereje óriási lesz, mindenütt hamis csodáknak lehetünk tanúi. Az Úr Jézus különböző jelképek által bemutatta János előtt azoknak a gonosz jellemét és csalárd befolyását, akik már eddig is üldözték Isten népét. Mindenkinek bölcsességre van szüksége, hogy gondosan kutassa a törvényszegés titkát, amely olyan fontos szerepet játszott a földi történelemben… Éppen napjainkban hívta el népét az Úr, és egy üzenetet bízott rá, hogy képviselje. Elhívta népét, hogy leleplezze a bűn emberének gonoszságát, aki a vasárnaptörvényt hatalma jelévé tette, aki úgy gondolta, hogy megváltoztatja az időket és a törvényt, s elnyomja Isten népét, amely szilárdan kitart Isten iránti tiszteletében: megtartja az egyetlen igazi szombatot, a teremtés szombatját… Az utolsó napok veszedelmei között élünk, és az a feladatunk, hogy figyelmeztessük az embereket a veszélyre, amely rájuk leselkedik. Tárjuk fel a próféciák ünnepélyesen komoly jeleneteit. Ha népünk felébredne, ha felismerné a Jelenések könyvében ábrázolt események közelségét, akkor gyülekezeteinkben reformáció indulna el, és sokan hinnének az üzenetben. Nincs veszteni való időnk; Isten felszólít minket, hogy vigyázzunk a lelkekre, mert számadással tartozunk értük.” (Bizonyságtételek prédikátoroknak, 117–118. o.)

Ellen White
Ellen White
A "Maranatha" áhítatos könyv 1976-ben jelent meg először a White Estate gondozásában, majd 2005-ben érte el a magyar olvasóközösséget Egervári Dezső fordításában. A könyv Ellen G. White ihletett írásaiból válógatva, a Krisztus viszajövetele utáni hő vágyat mutatja be, hasznos tanácsokkal és figyelmeztetésekkel összekötve.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedentNu te teme, Eu sunt cu tine!
Articolul următorȘtafeta credinței