„Ó Isten, gyermekségemtől tanítottál engem, és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat.
Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, ó Isten, hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendőnek a te nagy tetteidet.” (Zsolt. 71:17–18)
„Gyengéd szeretettel kell viseltetnünk azok iránt, akik Isten művével kapcsolták össze egész életüket. Ezek az agg munkások mindvégig hűségesen kitartottak a próbákban. Lehetnek gyengeségeik, de még mindig vannak olyan képességeik, amelyek értékesek Isten művében. Bár erejük csökkent és képtelenek már a súlyos terhek hordozására, amelyeket az ifjabbaknak kell immár vállalniuk, értékes tanácsaik azonban nélkülözhetetlenek.
Talán hibákat is követtek el, de vereségeik árán megtanulták, hogy hogyan kerüljék el a tévelygést és a veszélyeket. Éppen ez teszi lehetővé, hogy bölcs tanácsokat adjanak. Az Úr nem mellőzi őket a támadások és próbák elszenvedése után, jóllehet csökkent az erejük. Különleges kegyelmet és bölcsességet ad nekik. Tisztelni és becsülni kell azokat, akik az Úrnak szolgáltak a nehéz időkben. Szegénységet szenvedtek, és hűségesen kitartottak akkor, amikor csak kevesen álltak helyt az igazságért. Az az Úr szándéka, hogy az ifjabb munkások növekedjenek a bölcsességben és az érettségben azáltal is, hogy erősítést nyernek e hűséges munkásokkal való érintkezésük alkalmával. Bárcsak felismernék ennek jelentőségét az ifjabb munkások. Tartsák tiszteletben őket tanácskozásaik alatt.” (Az apostolok története, Páthmos c. fejezetből)
