Mindenkinek megbízása van

„Hallottam az Úr szavát, amint ezt mondta: Kit küldjek el? Ki megy el nékünk? Én pedig mondtam: Ímhol vagyok én, küldj el engem!” (Ésa. 6:8)


 
„Az etióp férfi  az emberiség nagy csoportját képviseli, akiket olyan misszionáriusoknak kell tanítaniuk, mint amilyen Fülöp is volt, aki hallgat Isten szavára és oda megy, ahová ő küldi. Sokan olvassák a Szentírást, de nem fogják fel az igazi értelmét. Mindenütt vannak férfi ak és nők, akik vágyakozva tekintenek az ég felé. Imák, könnyek és kérdések fakadnak fel lelkükből, mert világosság, kegyelem után áhítoznak, és a Szentlélek jelenléte után. Sokan állnak az Isten országa küszöbén, csak arra várnak, hogy oda begyűjtessenek…

Végzetes tévedés azt hinni, hogy a lélekmentés munkája egyedül csak a hivatásos prédikátorokra hárul. Minden egyes lélek, aki elfogadta Krisztust, mint Megváltóját, arra hivatott, hogy felebarátai érdekében munkálkodjék. »A Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jöjj! És aki hallja, mondja: Jöjj!« (Jel. 22:17 – pontosított fordításban). Ez a felhívás az egész gyülekezetnek szól. Aki meghallotta az Úr üzenetét, visszhangozza azt hegyen és völgyön, mondja ő is másoknak: »Jöjj!« Azok közül, akik hallották az evangéliumot, százak, sőt ezrek állnak még mindig tétlenül a piacokon, holott tevékeny részt vehetnének Krisztus munkájában valamilyen formában. Ezekhez szól Krisztus: »Miért álltok itt egész napon át hivalkodva?« Felszólítja őket: »Menjetek el ti is a szőlőbe!« (Mt. 20:6–7). Miért nem követi több keresztény ezt a felhívást?…

Isten már régóta várja, hogy mindenki munkálkodjék a maga tehetségéhez képest, hogy így az egész gyülekezetet a szolgálat lelkülete hassa át. Ha Isten gyülekezetének tagjai teljesítenék küldetésüket az ínséget szenvedő bel- és külföldi területeken, ha így elvégeznék az evangéliumi megbízatásukat, akkor csakhamar az egész világ meghallaná az intő figyelmeztetést, az Úr Jézus pedig mielőbb visszajöhetne e földre »hatalommal és nagy dicsőséggel«.” (Az apostolok története, Az evangélium Samáriában c. fejezetből)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedentMindig lesznek nehézségek
Articolul următorCâinii au suflet?