Elvégeztetett

„Hallottam nagy szózatot a mennyben, amely ezt mondta: Most lett meg az üdvösség és az erő, a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma.” (Jel. 12:10)


 
„Abban a pillanatban fejezte be Jézus azt a küldetést, amelyért a földre jött, amikor a kereszten felkiáltott: »Elvégeztetett« (vagy: »beteljesedett«). Jézus győzött! Az egész menny ujjongva egyesült a Megváltó dicsőséges győzelmében. Sátán elvesztette királyságát! Ezt ő is tudta. A mennyei lények számára felmérhetetlen jelentőségű volt Jézus felkiáltása: »Elvégeztetett!« Beteljesedett a megváltás. Velünk együtt osztoznak ők is Krisztus győzelmének gyümölcseiben… Isten olyan könnyen elpusztíthatta volna Sátánt és követőit, mint ahogyan egy kavicsot a földre ejtenek. De ő nem tette. Nem akarta erőszakkal elfojtani a lázadást. Kényszert csak Sátán alkalmaz. Isten alapelvei egészen mások. A jóság, a kegyelem és a szeretet jelentik birodalmának alappilléreit…

Az igazság és a szeretet a mozgatóerő. Isten szándéka az volt, hogy mindent biztos és örök alapra helyezzen. Sátán időt kapott, hogy uralmának alapot vethessen, hogy kifejthesse alapelveit.

Azt állította, hogy a saját elvei jobbak, mint az isteni elvek. Be kellett ezt bizonyítania… Az angyalok örvendezve ismerték fel, hogy Jézus golgotai áldozata folytán bizonyos a Gonosz megsemmisülése és az ember megváltása. A világmindenség pedig örökre biztonságban lesz. Az Üdvözítő határozottan tudatában volt annak, hogy milyen messze hatóak lesznek áldozatának eredményei. Mindezt előre látva kiáltott fel a kereszten: »Elvégeztetett!«” (Jézus élete, „Elvégeztetett” c. fejezetből)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor