A növekedést az Isten adja

„Mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden nép előtt.” (Ésa. 61:11)


 
„A lelki magvetés is olyan, mint a földi. A szív talajának előkészítése és a magvetés az igazság tanítóinak feladata. De az a képesség, amely életet teremt, egyedül Istentől származik. Ezen a határon az ember nem léphet túl. Emberi erőnél nagyobb az az erő, amely a lelket megeleveníti, igazzá teszi, és hálaadásra indítja. Csak Isten Lelke által lesz az ige megújító hatalommá. Ezt akarta Krisztus megértetni tanítványaival.

A mag csírázásának és növekedésének titkát a magvető nem értheti meg. De bízik azokban az erőkben, amelyek által Isten élteti a növényeket… Lehet, hogy a jó mag egy ideig észrevétlenül hever a hideg, önző, világot szerető szívben, de aztán, amint Isten Lelke érinti a szívet, a rejtőző mag kipattan, és gyümölcsöt hoz Isten dicsőségére. Ebben az életben semmilyen munkáról nem tudhatjuk előre, hogy eredményes lesz-e vagy sem… Az Istennel kötött magasztos szövetség kimondja, hogy »míg a föld lészen, vetés és aratás… meg nem szűnnek« (I. Móz. 8:22). Ebben az ígéretben bízva szánt és vet a gazda. A mi bizalmunk se legyen kisebb a lelki magvetéskor!

Higgyünk ígéretében: »Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem«. »Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve« (Ésa. 55:11; Zsolt. 126:6).” (Krisztus példázatai, Amíg a magból termés lesz c. fejezetből)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor