Hit által nyerjük el az ígéreteket

„Amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglesz az néktek.” (Mk. 11:24)


 
„Tanítsátok meg Istenben bízni azokat, akiknek nincsen bizalmuk önmaguk iránt, akik az önbizalom hiánya miatt visszariadnak a felelősség hordozásától. Ilymódon sokan, akik eddig háttérben voltak és tehetetlenségükkel csak terhére voltak a világnak, Pállal együtt így kiáltanak fel: »Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít« (Fil. 4:13).

Kérhetjük bűneink bocsánatát, kérhetjük a Szentlelket, kérhetünk Krisztus jellemével megegyező jellemet, kérhetünk bölcsességet és erőt, hogy akaratát teljesíthessük, valamint minden adományt, amelyet ő megígért. De aztán hinnünk is kell, hogy megkapjuk ezeket, és hálát is kell adnunk értük, ha elnyerjük őket… Az adomány benne foglaltatik már az ígéretekben. Miután kéréseinket az Úr elé terjesztettük, nyugodtan mehetünk a dolgunkra, és biztosak lehetünk abban, hogy Istennek van hatalma megadni azt, amit ígért. Az az adomány, amely hitben már most a tulajdonunkká lett, akkor lesz valósággá, amikor arra a legnagyobb szükség van…” (Nevelés, Hit és ima c. fejezetből)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor