Mennyei tanácsok szülők számára

„Írtam néktek atyák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van. Írtam néktek ifjak, mert erősek vagytok, és az Isten igéje megmarad bennetek, és meggyőztétek a gonoszt.” (1Jn 2:14)

A szülők talán megértik, hogy gyermekeik nevelésében a Magasságostól segítséget akkor kapnak, ha Isten vezetését követik. Ez nagy hasznukra válik, mert nevelés közben maguk is fejlődnek. Gyermekeik győzelmeket érnek el azzal a tapasztalattal, amelyet akkor szereztek, amikor Isten útját megtartották. A kedvességnek és türelemnek példát állítva, gyermekeik jellemét az isteni minta szerint formálva a szülők képesek lesznek fiatalokat otthonaikon kívül is nevelni.

Szülők, a ti feladatotok gyermekeitekben kifejleszteni a türelmet, az állhatatosságot és az őszinte szeretetet. Ha az Istentől kapott gyermekeiteket helyesen nevelitek, egy tiszta, kiegyensúlyozott jellem megalapozásában segítitek őket. Értelmükbe alapelveket ültettek be, amelyeket egy nap saját családjaikban is majd alkalmazni fognak. Helyénvaló fáradozásaitok meglátszanak majd háztartásuk Istennek tetsző vezetésében.

Áldott az a család, ahol az apa és az anya átadja magát Istennek, és az Ő akaratát cselekszi. Egy jól szervezett és helyesen irányított család sokkal nagyobb bizonyságot tesz a kereszténységről, mint megannyi prédikáció. Az ilyen család bebizonyítja, hogy a szülők sikeresen követték Isten irányelveit; gyermekeik az egyházban fognak szolgálni.

Befolyásuk erősödik, mert amint adnak, úgy kapnak is. Az anya és az apa gyermekeikben segítőkre talál, akik az otthon megismert tanításokat továbbadják másoknak. Környezetük javát szolgálják, ezért az örökkévalóság ajtaja nyitva áll előttük. Az egész család a Mester szolgálatában foglalatoskodik; Istennek tetsző példájukkal másokat is ösztönöznek arra, hogy hűségesek és becsületesek legyenek Isten és az Ő csodálatos nyája irányában. (Review and Herald, 1899. június 6.)

Ellen G. White

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video