A megígért vezetésAjándékod felfedezésére

„De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja.” (1Kor 12:11)

A Szentléleknek kell irányítania és vezetnie minket, de ehhez nem szükséges, hogy mindannyian ugyanazokat az ajándékokat kapjuk. „A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben” (1Kor 12:4-6), hogy tökéletes harmóniába hozza ezeket a cselekedeteket.

„Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, amint akarta.” (18. vers) Mindenkit kötelességének őrhelyére állított, kijelölve feladatát. Ha kérdések merülnek fel benned őrhelyeddel kapcsolatban, imádkozz Isten vezetéséért és Ő kijelöli a te feladatodat.

„Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint; egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által; némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; de mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja.” (1Kor 12:8-11)

„Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint… Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek… És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: a szentek tökéletesbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére.” (Ef 4:7-13)

Isten egyházának tagjait itt úgy mutatja be a Biblia, mint akik mindannyian különböző területeken munkálkodnak a nagy Mester irányítása alatt, aki pontosan tudja, hogy kinek mit kell tennie, hogy kielégítse a felmerülő szükségleteket. (Bible Training School, 1903. április 1.)

Ellen G. White

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video