Önuralom

„De Dániel eltökélé az ő szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral, amelyből az iszik vala, és kéré az udvarmesterek fejedelmét, hogy ne kelljen magát megfertőztetnie.” (Dán 1:8)

Jól tesszük, ha az itt kifejtett tárgyat alaposan megfontoljuk. A bibliai követelményekhez való szigorú ragaszkodás áldására válik a testnek és a léleknek egyaránt. A Lélek gyümölcse nemcsak a szeretet, az öröm és a békesség, de a mértékletesség is. Azt a parancsot is kaptuk, hogy ne szennyezzük be testünket, mert az a Szentlélek temploma.

A héber ifjak hozzánk hasonló természetű emberek voltak. A babiloni fényűző udvar csábító befolyása közepette is szilárdan álltak. A mai fiatalokat is a vágyak kielégítésére való csábítás veszi körül. Különösen nagyvárosainkban könnyen elérhető és hívogató az érzéki örömök minden formája. Akik – Dánielhez hasonlóan – nem akarják beszennyezni magukat, learatják józan szokásaik jutalmát. Mivel nagyobb az erőnlétük és állóképességük is megnövekszik, így van egy „bankbetétjük”, melyből vészhelyzetben tartalékhoz juthatnak.

A helyes fizikai szokások elősegítik a szellemi fejlődést is. A szellemi és fizikai erőnlét, az élet időtartama örök törvényektől függ. A természet Istene nem fog közbelépni, hogy megőrizze az  embert a természeti törvények áthágásának következményeitől. Aki a tökéletességre törekszik, annak minden dologban mértékletesnek kell lennie. Dániel annak köszönhette tiszta elméjét, céltudatosságát, erejét, mellyel tudását megszerezte és ellenállt a kísértéseknek, hogy nagyon egyszerűen táplálkozott és imaéletet élt…

Dániel és ifjú társai történetét azért jegyezték fel az ihletett Ige lapjain, hogy az elkövetkező korok ifjainak szolgáljon tanulságul. Isten feljegyezte, milyen hűségesek voltak Dániel és társai a mértékletességi elvekhez, ezáltal szól a mai fiúkhoz és lányokhoz, azt ajánlva nekik, hogy gyűjtsék össze azokat a drága fénysugarakat, melyeket adott a keresztényi mértékletesség terén, és legyen helyes álláspontjuk az egészségügyi törvények vonatkozásában is. (Youth’s Instructor, 1903. július 9.)

Ellen G. White

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video