Magyar NyelvenM
Találkozások
„Most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig oly teljes lesz az ismeretem, mint ahogyan Isten ismer engem.” (Korinthusi I. levél 13,12)A mennyben úgy találkozunk majd, hogy soha többé nem kell elválnunk. (The Signs of the Times, 1911....
A szülők kimondhatatlan öröme
„Ezt mondja az Úr: Tartsd vissza szódat a sírástól és szemeidet a könnyhullatástól, mert meglesz a te cselekedeteidnek jutalma, azt mondja az Úr, hiszen az ellenség földjéről térnek vissza. Jövendődnek is jó reménysége lesz, azt mondja az Úr, mert...
Az örökösök
„Jöjjetek, Atyámnak áldottai, örököljétek az országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.” (Máté evangéliuma 25,34)A megváltottak serege a szent város előtt áll. Jézus kitárja a gyöngykapukat, s bevonul a nép, amely megőrizte az igazságot. Az üdvözültek láthatják Isten...
Boldogság , szeretet és szépség
„Ott semmi elátkozott nem lesz többé, hanem Isten és a Bárány királyiszéke lesz benne, és szolgái szolgálnak neki, s látják az Ő orcáját, és a neve homlokukon lesz.” (Jelenések könyve 22,3–4)Az átok minden nyoma eltűnt. (…) A bűnnek egyetlen...
Győzelem a halál felett
„Isten eltöröl a szemeikről minden könnyet, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jelenések könyve 21,4)Nekünk élő, feltámadt Üdvözítőnk van, aki letörte a sír bilincseit. Lázár feltámasztása előtt...
Elnyerik az igazság fehér ruháját
„Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, akik megmosták és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.” (Jel. 7, 14.)Dicső jutalmat nyernek majd a hűséges munkások, amikor összegyűlnek Isten és a Bárány trónja előtt… A trón előtt fognak állni, mint akiket...
A Bárány dicsérete
„Eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz Bíró ama napon, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik vágyva várják az Ő megjelenését.” (Timótheusnak írt II. levél 4,8)Mielőtt belépnek Isten városába, a Megváltó megajándékozza követőit a...
Jézus Krisztus megkoronázása
„Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten, igazak és igazságosak a te útjaid, óh szentek Királya!” (Jelenések könyve 15,3)Azon a napon a megváltottak az Atya és a Fiú dicsőségében fénylenek majd. A menny angyalai arany hárfájukat megszólaltatva...
Találkozás Jézus Krisztussal
„Maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből, s feltámadnak először, akik meghaltak a Krisztusban. Azután mi, akik élünk és megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elé a levegőbe, s ekképpen mindenkor az...
Isten népének szabadulása
„Az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek, örök öröm fejükön, vigasságot és örömet találnak, s eltűnik a fájdalom és sóhaj.” (Ésaiás könyve 35,10)Isten éjfélkor nyilvánítja ki hatalmát népe megszabadításáért. A Nap felragyog, és teljes erejében fénylik. Jelek...

