„Áldott legyen az Úr, aki nyugodalmat adott népének, Izraelnek, minden Ő ígérete szerint; egyetlen ígérete sem volt hiábavaló minden jó ígéretei közül, amelyeket szólott Mózes, az Ő szolgája által.” (Királyok I. könyve 8,56)
Csodálatos napnyugtát láthattam, szépségét emberi nyelv nem képes elbeszélni. A lenyugvó nap arany, ezüst, bíbor, borostyán és karmazsin sugarai ragyogtak az égen át, mindig fényesebben és fényesebben, míg végül úgy látszott, mintha Isten városának kapui feltárultak volna, s dicsőségének sugarai áradnának ki rajtuk. Két órán át tartott a csodálatos ragyogás, megvilágította a hideg északi eget, és az égbolt vásznára vetítette a mennyei Művész által festett képeket. Úgy tűnt, mintha Isten mosolya sugározna felénk minden földi otthon felett, a sziklákkal határolt síkságok, hegyek, szakadékok és erdők felett, amelyeken átutaztunk.
Mintha a kegyelem angyala ezt suttogta volna: Nézzetek fel! Ez a dicsőség csak egy halvány fénysugár abból a dicsőségből, amely Isten trónjától árad. Ne csak a földiekért éljetek. Nézzetek fel, és hit által szemléljétek a mennyei hajlékokat!
Ez a jelenet olyan volt számomra, mint Noé számára az ígéret szivárványíve, s arra késztetett, hogy megragadjam Isten el nem múló gondoskodásának biztosítékát, és bizalommal tekintsek a nyugalom kikötője felé, amely a hűséges munkásokra vár. Azóta is mindig úgy gondolok vissza a csodálatos látványra, hogy Isten ajándékozott meg bennünket szeretetének ezzel a jelével, a mi bátorításunkra. (Historical Sketches, 220–221. o.)
Senki nem képes felfogni Isten egyetlen ígéretének nagyságát és gazdagságát sem. Az egyik ígéret tükrözi Isten dicsőségét, a másik szépséget és kedvességet sugároz, mennyei világossággal töltve be a lelkünket. (Testimonies to Ministers and Gospel Workers, 111. o.)
