„Én fiam, erősödj meg a Jézus Krisztusban való kegyelemben… Te azért a munkának terhét hordozzad, mint Jézus Krisztus jó vitéze.” (Timótheushoz írt II. levél 2,1–3)
A Jézus Krisztusért végzett munkánk sikeréhez az első győzelmeket otthon kell kivívnunk.
Létfontosságú az otthoni és iskolai fegyelmezés, szeretettel. Jó példánkkal értessük meg a gyerekekkel és fiatalokkal, hogyan gondolkodhatnak erről bölcsen, és miként gyakorolhatnak önuralmat, hogyan maradhatnak hűségesek. Igaz, hogy Isten szeret bennünket, a boldogságunkat munkálja, és ha törvényének mindig engedelmeskedtünk volna, sohasem ismerjük meg a szenvedést. Az is igaz, hogy ezen a világon a bűn következtében bármikor bajok, gondok és szenvedések részesei lehetünk. Ha megtanítjuk a gyerekeknek és a fiataloknak, hogy bátran nézzenek szembe ezekkel a bajokkal és terhekkel, ezzel egész életükre szólóan jót tehetünk velük, segíthetjük őket. Szeressük szívből a gyermekeket, de vigyázzunk, hogy ne tápláljuk bennük az önsajnálatot. Arra van szükségük, ami bátorítja és erősíti, nem pedig arra, ami elgyengíti őket.
Meg kell tanítanunk a gyermekeinknek, hogy bár a földi élet hadszíntér, Isten mindenkit arra hív és ahhoz ad erőt mindnyájunknak, hogy elviseljük a nehézségeket „mint jó vitézek”. Tanítsuk meg a gyermekeinket arra, hogy a jellem valódi próbája a terhek készséges hordozása, a kitartás, a szükséges munka elvégzése, még akkor is, ha nem jár érte földi elismerés és jutalom. (Nevelés, 295. o.)