„Miért sírsz?” (János evangéliuma, 20,15)
A tanítványok gyakran ismételték ezeket a szavakat: „Mi azt hittük, hogy Ő fogja megváltani Izraelt.” Fájó szívvel emlékeztek meg Jézus szavairól: „Ha ezeket cselekszik a zöld fával, mit cselekszenek majd a száraz fával?” (Lukács evangéliuma 23,31) Összegyűltek a felházban és bezárták az ajtókat, tudva, hogy szeretett Tanítójuk sorsa bármikor utolérheti őket.
Pedig mindenkor örvendhettek volna a feltámadott Megváltónak. Mária a temetőkertben sírt, amikor Jézus ott volt mellette. De Máriát annyira elvakították a könnyek, hogy nem ismerte fel szeretett Megváltóját. A tanítványok szíve is telve volt bánattal, s nem hitték el az angyalok üzenetét, sem magának Krisztusnak a szavait.
Milyen sokan teszik ugyanazt, amit a tanítványok! Ma is visszhangozzák Mária kétségbeesett kérdését: „Elvitték az én Uramat, és nem tudjuk hova tették Őt!” Sok embernek szólnak Megváltónk szavai: „Miért sírsz? Kit keresel?” Mert Ő közel van hozzájuk, de könnytől elhomályosult szemeikkel nem ismerik fel Jézust. Beszél hozzájuk, de nem értik meg.
Bárcsak felemelnék lehajtott fejüket és felnéznének, hogy meglássák Őt, és bárcsak meghallanák e szavakat: „Menjetek gyorsan, és mondjátok meg a tanítványainak, hogy Ő feltámadott!” (Máté evangéliuma 28,7) Jézus él, hogy közbenjárjon értünk. Ragadd meg ezt a reménységet, mert biztos horgonyként fog megtartani téged. Higgy, és meglátod Isten dicsőségét! (Jézus élete, 794. o.)
