„Emlékezzél meg Teremtődről ifjúságod idején, míg a veszedelem napjai el nem jönnek, és míg el nem közelednek azok az esztendők, amelyekről ezt mondod majd: Nem szeretem ezeket.” (Prédikátor könyve 12,3)
Szeretném, ha le tudnám írni a keresztényi élet szépségét: az élet reggelétől kezdve a természet és Isten törvénye által irányítva a keresztény állandóan előre és fölfelé halad. Naponta közelebb jut mennyei otthonához, ahol az élet koronája vár rá és egy új név, „amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja” (Jelenések könyve 2,17). Mindig növekszik a boldogságban, szentségben és szolgálatban. Minden év előrehaladása felülmúlja az előző esztendeit.
Isten egy létrát adott az ifjúság elé, amely a földtől az égig ér. E létra felett Isten vár rájuk, és a létra minden fokára ragyogó dicsősége árad. Figyeli azokat, akik fölfelé kapaszkodnak, és segítséget küld nekik, ha ellankadnak. Hirdesd örömmel, hogy senki sem marad ki a mennyei városból, aki kitartóan igyekszik fölfelé a létrán. (Youth’s Instructor, 1902. június 26.)
Isten angyalai, akik fel- és leszállnak azon a létrán, amelyet Jákob álmában látott, segítenek minden embernek, aki el akar jutni a mennybe. Őrzik Isten népét, és figyelik minden lépésünket. Azok, akik megteszik a fölfelé vezető, ragyogó utat, elnyerik jutalmukat: bemennek Uruk örömébe. (Review and Herald, 1884. augusztus 19.)
A gyermekkortól gyakorolt istenfélelem biztosítja mindazt, ami az életet boldoggá teszi. Azok, akik csak akkor kezdik keresni Istent, amikor életük ideje már majdnem lejárt, elveszítik a tiszta, nemes élet boldogságát, amelyet sosem nyújthatnak az evilági élet múló élvezetei. Akik régen megismerték Istent, akik ifjúságuktól fogva a menny tiszta forrásából merítették boldogságukat, előkészültek arra, hogy Isten családjának tagjai lehessenek. (Youth’s Instructor, 1900. október 25.)
