Szorgalom

„Amit hatalmadban van megcselekedni, tedd meg erőd szerint.” (Prédikátor könyve 9,12)

Jézus életét a szorgalom jellemezte. A különféle munkák elvégzése során sokat mozgott, ezáltal erősödött testben-lélekben. Miután elvégezte a számára kijelölt munkát, ideje sem maradt haszontalan szórakozásokra. Szülei hasznos munkára és a nehézségek elviselésére nevelték.

Krisztus példát ad a gyermekek és fiatalok számára. Gyermekkorában olyan körülmények között élt, amelyek kedveztek testi fejlődésének, hogy erkölcsi erőt nyerjen a kísértések legyőzésére, és szeplőtlen maradjon Názáret romlottsága közepette.

Jézus a legértékesebb nevelést kapta szüleitől. Fizikai és szellemi elfoglaltságai – amelyek szükségesek voltak a feladatai elvégzéséhez – fejlesztették testi-lelki erejét. Szorgalma és visszavonultsága elzárta az utakat, amelyeken Sátán beléphetett volna az életébe, hogy hiábavalóságokkal kísértse. Jézus testben és lélekben erősödve előkészült felnőttkori kötelességei és küldetése teljesítésére. (Youth’s Instructor, 1893. július 27.)

Jézus fáradhatatlan munkás volt. Sohasem élt az emberek között még valaki, akire annyi felelősség nehezedett volna, mint Megváltónkra. Soha senki más nem hordta a világ szomorúságainak és bűneinek nehéz terhét. Senki más nem dolgozott olyan önzetlen és önfeláldozó odaadással az emberek javáért. Mégis egészséges életet élt. Jézust testileg-lelkileg az áldozati bárány jelképezte, amelyben nem volt „hiba vagy fogyatkozás”. Testben és lélekben példaképe volt annak, amilyenné Isten szándéka szerint minden ember válhatna a törvény iránti engedelmesség által. (The Ministry of Healing, 65–66. o.)MH – 51.

Ellen White
Ellen White
Az ez évi, minden napra megfelelő szöveghez kiválasztott áhítati olvasmányok Ellen G. White terjedelmes írásaiból származnak, aki hetven éven át szolgált a körülötte élők lelki szükségleteinek kielégítésére. A keresztény élet alapelvei számára nem csupán írások vagy nyilvános beszédek tárgyát képezték, hanem saját életében is példát mutatott tizenéves lányként, fiatal nőként, anyaként, segítőkész szomszédként, közösségének kiemelkedő alakjaként és világutazóként. Ezen írások egyik különlegessége, amelyet különösen nagyra fogunk értékelni, hogy számos olyan válogatott kijelentés jelenik meg Ellen White tollából, amely eddig nem volt elérhető a jelenleg megjelent műveiben, mivel e könyv tartalma nagyrészt abból a több ezer E. G. White-cikkből származik, amelyek eredetileg olyan heti és havi folyóiratokban jelentek meg, mint a Youth's Instructor, a Review and Herald, a Signs of the Times stb.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video