„Meglássátok azért, hogy körültekintéssel járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek, jól használva fel az időt, mert a napok gonoszok.” (Efézusi levél 5,15–16)
Isten talentumokat, képességeket ad az embereknek, de nem azért, hogy felhasználatlanul heverjenek, vagy önző vágyaik megvalósítására fordítsák tehetségüket, hanem hogy mások áldására használják fel. Isten az idő ajándékát azért adta nekünk, hogy az Ő dicsőségére hasznosítsuk. Ha az időnket önző élvezetekre pazaroljuk, az így eltöltött idő elvész az örökkévalóság számára.
Az időnk Istené. Minden pillanatunk az övé, ezért a legünnepélyesebb kötelezettségünk az Ő dicsőségére élnünk minden percünkkel. Isten egyetlen nekünk adott talentumról sem kíván meg komolyabb számadást, mint az időnkről.
Az idő értéke felbecsülhetetlen. Jézus Krisztus minden pillanatot értékesnek tekintett, és ezt kell tennünk nekünk is. Az élet túl rövid ahhoz, hogy elfecséreljük az időt. Csak néhány napi próbaidőnk van, s ezalatt fel kell készülnünk az örökkévalóságra.
Alig kezdünk el élni, amikor beköszönt a halál, és az emberek szakadatlan munkálkodása semmivé válik, ha nem nyerik el az örök élet igazi ismeretét. Aki értékeli az időt, amelyben munkálkodhat, alkalmassá válik a mennyei hajlékokba való bemenetelre, és a halhatatlan életre.
Az élet sokkal ünnepélyesebb, komolyabb annál, mint hogy csupán a mulandó, földi dolgok foglalják le. Nem érdemes robotolni az aggodalmak taposómalmában olyasmikért, amik csak egy atomnak számítanak az örök értékekhez képest. Isten azonban arra hív bennünket, hogy szolgáljunk neki a földi életben, s ez a szorgalom éppen olyan része az igazi vallásosságnak, mint az ima és az elmélkedés. A Biblia nem támogatja a tétlenséget, hiszen az a legnagyobb átok, amely világunkat sújtja. Minden igazán megtért férfi és nő szorgalmasan dolgozik családjáért és Isten országáért. (Krisztus példázatai, 342–343. o.)
A pillanatok jelentősége és következményei örökkévalók. (Youth’s Instructor, 1898. június 30.)
