Krisztus halála

„Aki a mi bûnünket maga vitte fel testében a fára, hogy a bûnnek meghalván, az igazságnak éljünk, akinek sebeivel gyógyultatok meg.” (1Pt 2:24)

Amikor a tanítványok elképzelése szerint Uruknak Dávid trónjára kellett volna ülnie, népe megragadta, mint gonosztevõt, megostorozta, kigúnyolta, elítélte, és a Golgota keresztjére feszítette…

Azok a kijelentések, amelyeket a tanítványok az Úr nevében tettek, minden részletükben helyesek voltak; és az események, amelyekre elõremutattak, beteljesedtek. „Bétölt az idõ, és elközelített az Istennek országa”(Mk 1: 15) – mondták… És „Isten országa”, amelynek közeledtét a tanítványok hirdették, Krisztus halála által jött létre. Ez az ország, a hiedelemmel ellentétben, nem földi birodalom volt. Nem is az eljövendõ… örökkévaló ország, amelyben „minden hatalmasság néki szolgál, és engedelmeskedik” (Dán 7:27). Az „Isten országa” kifejezés jelzi mind a kegyelem, mind a dicsõség országát…

A kegyelem országa közvetlenül az ember bukása után jött létre… Ténylegesen azonban csak Krisztus halálakor valósult meg. A Megváltó… még az után is visszaléphetett volna a Golgota áldozatától, hogy földi misszióját elkezdte. A Gecsemánéban a fájdalom kelyhe megremegett a kezében. Még akkor is letörölhette volna homlokáról a véres verítéket, és hagyhatta volna, hogy a vétkes emberiség elpusztuljon a saját gonoszsága miatt… Amikor a Megváltó feláldozta életét, és elhaló lélegzettel így kiáltott: „Elvégeztetett!”, a megváltás tervének megvalósulása biztosított lett. A megváltás ígérete, amelyet a bûnös pár az Édenben kapott, megkapta isteni pecsétjét. A kegyelem országa, amelyet Isten elõzõleg megígért, létrejött.

Krisztus halála, tehát pontosan az az esemény, amelyet a tanítványok reményük végsõ megsemmisülésének tartottak, tette ezt a reményt örökre biztossá… Az az esemény, amely gyászba borította, és kétségbe ejtette õket, nyitotta meg a remény ajtaját Ádám minden gyermeke elõtt, és minden korban ebben összpontosult Isten hûséges gyermekeinek eljövendõ élete és örökkévaló boldogsága.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Ascultă Devoționale Audio pe Castbox Ascultă Devoționale Audio pe Apple PodcastsAscultă Devoționale Audio pe Spotify

spot_img

Publicate astăzi

Din aceeași categorie

spot_img