A Mennyrõl szóló örömhír

„És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erõtlenséget.” (Mt 4:23)

Megnyitván a száját, tanította õket, mondván: Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5:2-3)

A csodálkozó embertömegnek különös és szokatlan volt ez a beszéd. Ez a tanítás éppen az ellenkezõje volt annak, amit eddig a papoktól és a rabbiktól hallottak. Semmit sem találtak benne, ami büszkeségüknek hízelegne, vagy ami becsvágyó reményüket táplálná. Ez az új tanító mégis olyan hatalommal rendelkezik, amely lebilincseli õket. Az isteni szeretet jó illata árad az egyéniségébõl, mint az illat a virágból… A Jézust körülvevõ tömegben voltak néhányan, akik tudatában voltak lelki szegénységüknek… Voltak olyanok, akik szent jelenlétében érezték, hogy „nyomorultak, nyavalyások, szegények, vakok és mezítelenek” (Jel 3:17), s akik Isten üdvözítõ kegyelme után vágyakoztak (Tit 2:11)… 

„Övék a mennyeknek országa” – mondja Krisztus a lelki szegényekrõl. Ez az ország nem földi, tehát nem is múlandó. Krisztus feltárta elõttük szeretetének, kegyelmének és igazságának lelki birodalmát… Az Õ alattvalói a lelki szegények, az alázatosok és az igazságért üldözöttek. Övék a mennyeknek országa. Ha Krisztus mûve még nem is egészen tökéletes bennük, a folyamat megkezdõdött, amely alkalmasakká teszi õket „a szentek örökségében való részvételre a világosságban” (Kol 1:12).   

Akik beismerik lelki szegénységüket, akik érzik, hogy semmi jó sincs bennük, azok Krisztusra tekintve erõt és szentséget nyerhetnek… [Jézus] felkínálja, hogy szegénységünket kegyelmének gazdagságával cseréljük fel. Mi nem vagyunk érdemesek Isten szeretetére; azonban jótállónk, Krisztus méltó erre, és teljesen üdvözítheti is mindazokat, akik hozzá közelednek. Bár múltunk lehet rendkívül szomorú, a jelenlegi helyzetünk pedig még csüggesztõbb, de ha úgy közeledünk Krisztushoz, ahogy vagyunk, gyengén, elhagyottan és nyomorult állapotban, akkor részvétteljes Megváltónk elénk jön, átölel bennünket szeretõ karjaival, igazságának fehér öltönyét adja ránk, és így vezet bennünket az Atyához.

Ellen White
Ellen White
Kevesen tudják, hogy Ellen White írásaiban a kegyelem szó (angol: grace) több mint 13 000-szer fordul elő. Ha azt vesszük, hogy életében hozzávetőleg 100 000 oldalt vetett papírra, akkor láthatjuk, hogy a szó igen fontos volt az írónő számára. Természetesen minden olyan részt, ahol a szó megjelenik, nem lehetett egy ilyen terjedelmű könyvben leközölni, azonban a legfelemelőbbek közül ki lehetett válogatni azokat, amelyek gazdagítanak bennünket az év minden napján.Kívánságunk az, hogy minden olvasó érezze át a kegyelem szónak ne csak a jelentését, hanem mindazt, amit Isten ebben elhelyezett, vagyis tapasztalja meg az isteni kegyelmet a mindennapokban. Isten áldása nyugodjon az olvasón!

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor