Krisztus vár

„És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.” (Mt 24:14)

Krisztus evangéliuma az elejétől a végéig a megmentő kegyelem üzenete. Ez az üzenet világosan érthető, és hagyatkoznunk kell a vezetésére. Megsegíti a bajban levőt, megnyitja az igazság megértésére vak szemeket, és irányítja az igaz alapot kereső lelkek útját. A teljes értékű és örök érvényű szabadulás minden ember számára elérhető. Krisztus vár, és vágyakozik azután, hogy kimondhassa megbocsátó szavát, és ingyen felajánlott kegyelmében részesíthesse az embert. Miközben várva vár, elismétli a Jerikó kapujánál ülő vaknak mondott szavait. „Mit cselekedjem veled?” (Mk 10:51) Elveszem a bűnödet, és megmoslak a saját véremben.
 
Az élet minden területén megváltásra váró emberek járnak-kelnek. A vakok tapogatóznak a sötétségben. Adjatok nekik világosságot, és Isten meg fog áldani érte titeket, munkásait.
 
Krisztus művében nagyobb elszántságra van szükségünk. Az igazság ünnepélyes üzenetét olyan hatékonysággal kellene hirdetnünk, hogy a hitetlenek is meglássák, Isten az, erőnk élő forrása, aki kiegészíti törekvéseinket.
 
Minden keresztény kiváltsága, hogy ne csak várja, de siettesse is az Úr Jézus Krisztus eljövetelét. Ha nevének minden hitvallója gyümölcsöt teremne az Ő dicsőségére, akkor az evangélium magvát rövid időn belül elvethetné a világban. Az utolsó aratnivaló is gyorsan beérne, és Krisztus eljönne az értékes gabona betakarítására.
 
Elérkezett az idő, amikor Isten követei felnyitják a világ előtt a papírtekercset. A hármas angyali üzenet igazságát minden népnek, nemzetnek és népcsoportnak hirdetni kell; minden földrész sötétségét el kell oszlatni, és terjednie kell a tenger szigetein is. Nem halogathatjuk ezt a munkát.
 
Legyen a jelszavunk: „Előre, mindig előre!” A Menny angyalai járnak majd előttünk, hogy az utat előkészítsék a számunkra. Ne hárítsuk el magunktól a külső területek terheit, míg az egész Föld nem fénylik az Úr dicsőségétől.

Ellen White
Ellen White
Kevesen tudják, hogy Ellen White írásaiban a kegyelem szó (angol: grace) több mint 13 000-szer fordul elő. Ha azt vesszük, hogy életében hozzávetőleg 100 000 oldalt vetett papírra, akkor láthatjuk, hogy a szó igen fontos volt az írónő számára. Természetesen minden olyan részt, ahol a szó megjelenik, nem lehetett egy ilyen terjedelmű könyvben leközölni, azonban a legfelemelőbbek közül ki lehetett válogatni azokat, amelyek gazdagítanak bennünket az év minden napján.Kívánságunk az, hogy minden olvasó érezze át a kegyelem szónak ne csak a jelentését, hanem mindazt, amit Isten ebben elhelyezett, vagyis tapasztalja meg az isteni kegyelmet a mindennapokban. Isten áldása nyugodjon az olvasón!

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor