A vizsgálati nap

„Próbálj meg engem, ó, Uram!”Zsolt 26:2

Az Úr gondviselése olyan helyre vezeti az embereket, ahol próbára teheti erkölcsi erejüket, és felszínre hozhatja indítékaikat. Ennek következtében fejleszteni tudják önmagukban a jót, a rosszat pedig elhagyhatják az életükből. Isten azt szeretné, ha szolgái megismernék szívük erkölcsi működését. Megtisztulásuk érdekében gyakran megengedi, hogy a szenvedés és nyomorúság tüze támadja őket…
 
Az igazán kegyes ember nem húzódik vissza a próbáktól. Ha vonakodunk az Úr vizsgálatától, az állapotunk kifejezetten aggasztó lesz. Isten a lelkek tisztítója és finomítója, aki a kemence hevében örökre elválasztja a salakot a keresztényi jellem valódi ezüstjétől és aranyától. Jézus figyelemmel kíséri próbáinkat. Tudja, mire van szükség ahhoz, hogy úgy megtisztítsa a fémet, amikor az már visszatükrözi isteni szeretetének ragyogását.
 
Arra kérlek benneteket, hogy „próbáljátok meg magatokat, hogy a hitben vagytok-e… magatokat próbáljátok meg” (2Kor 13:5). A krisztusi szeretet melegének és tisztaságának fenntartásához minden időben Krisztus kegyelmére van szükségünk…
 
A küzdelemnek és megpróbáltatásnak ebben az időszakában szükségünk van minden olyan támogatásra és biztatásra, amelyet a helyes elvekből és a szilárd vallási meggyőződésből, valamint a Krisztus szeretetének bizonyosságából és a mennyei dolgok terén szerzett tapasztalatból nyerhetünk el. Csak akkor érhetjük el a Krisztusban ékeskedő kor teljességének fokát, ha szüntelenül növekedünk a kegyelemben.
 
Nem a megpróbáltatásoktól mentesen, hanem azok kellős közepében fejlődik ki a keresztényi jellem. Krisztus követőjét az ellentmondás és az ellenállás csak annál nagyobb éberségre, annál komolyabb imára készteti. Ha az erős kísértésben Isten kegyelme által kitartunk, és elviseljük azt, türelmet, éberséget, állhatatosságot, mélységes, maradandó bizalmat eredményez. A keresztényi hit diadala az, hogy képesíti követőit: szenvedni és egyszersmind erősnek maradni; megalázkodni, de éppen alázatosság által győzni. Egész nap öldöklik, de mégis él; hordozza a keresztet, de így nyeri el a dicsőség koronáját.

Ellen White
Ellen White
Kevesen tudják, hogy Ellen White írásaiban a kegyelem szó (angol: grace) több mint 13 000-szer fordul elő. Ha azt vesszük, hogy életében hozzávetőleg 100 000 oldalt vetett papírra, akkor láthatjuk, hogy a szó igen fontos volt az írónő számára. Természetesen minden olyan részt, ahol a szó megjelenik, nem lehetett egy ilyen terjedelmű könyvben leközölni, azonban a legfelemelőbbek közül ki lehetett válogatni azokat, amelyek gazdagítanak bennünket az év minden napján.Kívánságunk az, hogy minden olvasó érezze át a kegyelem szónak ne csak a jelentését, hanem mindazt, amit Isten ebben elhelyezett, vagyis tapasztalja meg az isteni kegyelmet a mindennapokban. Isten áldása nyugodjon az olvasón!

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor