Hit által

„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van; Isten ajándéka ez.” (Ef 2:8)

Az apostol szerette volna, ha címzettjei emlékeznek arra, hogy életükkel be kell mutatniuk a Krisztus átformáló hatalma által bennük végbement változást. A világ világosságainak kellett lenniük, akik megtisztított és megszentelt jellemükkel olyan befolyást árasztanak, amely szemben áll a sátáni eszközök befolyásával. Mindig emlékezniük kellett a szavakra, amelyek szerint mindez „nem tőlük van”. Saját szívüket nem változtathatták meg. Amikor törekvéseik nyomán emberek hagyták el Sátán seregeit, és álltak Krisztus oldalára, a végbement változást nem volt szabad a saját munkájuknak tulajdonítaniuk.
 
Isten felszólítja az embereket, hogy amennyiben akarnak, jöjjenek, és merítsenek az élet vizéből ingyen. Isten hatalma sikeressé teszi a világ, a test és az ördög felett való győzelem kivívásának munkáját. Az isteni terv szerint az Istentől kapott világosságnak minden egyes sugarát követnünk kell. Az ember mit sem érhet el Isten nélkül, ugyanakkor Isten úgy alakította ki a terveit, hogy azok alapján az emberi nem helyreállítási munkája ne legyen elvégezhető az emberi és az isteni eszközök együttműködése nélkül. Noha az ember része mérhetetlenül kicsi, Isten tervében éppen erre a kis részre van szükség a munka sikeréhez.
 
A bűnös ember megtérése után észlelhető nagy változás nem emberi jóság gyümölcse…
 
Az irgalmas Isten részesített minket a kegyelmében. Adjunk hálát, és zengjünk dicséretet neki, amiért Megváltónkká lett. A szívünket és elménket betöltő szeretete a kegyelem gazdag áradataiban törjön elő. Amikor halottak voltunk törvényszegéseinkben és bűnünkben, Ő lelki életre támasztott fel bennünket. Kegyelmet és megbocsátást adott, és új élettel töltötte meg a lelkünket. A bűnös így kerülhet át a halálból az életbe. Új kötelességteljesítésbe kezd Krisztus szolgálatában. Élete igazzá és erőssé válik, telve jó cselekedetekkel. „Én élek, [és] ti is élni fogtok” – mondta Krisztus…
 
Nem lesz még egy kegyelmi idő. Ma, ha az Úr szavát halljuk, és teljességgel hozzá fordulunk, Ő irgalmában és hatalmas megbocsátásában részesít minket.

Ellen White
Ellen White
Kevesen tudják, hogy Ellen White írásaiban a kegyelem szó (angol: grace) több mint 13 000-szer fordul elő. Ha azt vesszük, hogy életében hozzávetőleg 100 000 oldalt vetett papírra, akkor láthatjuk, hogy a szó igen fontos volt az írónő számára. Természetesen minden olyan részt, ahol a szó megjelenik, nem lehetett egy ilyen terjedelmű könyvben leközölni, azonban a legfelemelőbbek közül ki lehetett válogatni azokat, amelyek gazdagítanak bennünket az év minden napján.Kívánságunk az, hogy minden olvasó érezze át a kegyelem szónak ne csak a jelentését, hanem mindazt, amit Isten ebben elhelyezett, vagyis tapasztalja meg az isteni kegyelmet a mindennapokban. Isten áldása nyugodjon az olvasón!

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor