Teljes szívből

„És kerestek engem, és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem.” (Jer 29:1)

Sokan csak képzelt reményekre támaszkodnak, mindenféle alap nélkül. Ha maga a forrás nem tiszta, a belőle fakadó vízfolyam sem lehet tiszta. Tisztítsuk meg a forrást, és akkor az árjai is tiszták lesznek. Ha a szívetek állapota jó, akkor szavatok, öltözetetek és cselekedetetek is helyénvaló lesz. Hiányzik a valódi Isten-ismeret. Nem tagadhatom meg a Mestert azáltal, hogy egy gondatlan, hányaveti és nem imádkozó személyt is hivőnek tartok. Nem! A keresztény győzelmet arat a kísértései és szenvedélyei felett. Van orvosság a bűnbeteg lélek számára. Ez az orvosság Jézus, a drága Megváltónk. Kegyelme elegendő a leggyengébbeknek is, de kegyelme nélkül el kell pusztulniuk a legerősebbeknek is.
 
Láttam, hogy ez a kegyelem hogyan érhető el. Zárkózz be a belső szobádba, ahol egyedül könyöröghetsz Istenhez, így szólva: „Tiszta szívet teremts bennem, óh, Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem” (Zsolt 51:12). Légy komoly és őszinte! A buzgó ima sokat számít. Tusakodj Jákóbhoz hasonlóan! Vívj élethalálharcot! Jézus a kertben vércseppeket verejtékezett. Neked is meg kell feszítened az erődet. Ne hagyd el addig a belső szobádat, amíg élő erőt nem merítettél Istentől. Azután pedig légy éber, s amíg vigyázol és imádkozol, győzhetsz a kísértéseken. Isten kegyelme így már megnyilvánulhat, és meg is fog nyilvánulni benned.
 
Isten adja, hogy ne hagyjak fel a figyelmeztetéssel. Fiatal barátom, keresd az Urat teljes szívedből. Jöjj lelkes buzgalommal! Amikor tényleg azt érzed, hogy Isten segítsége nélkül elveszel, és úgy sóvárogsz áldása után, miként a szarvas a forrásvíz után, akkor az Úr megerősít. Békességed minden értelmet meghalad. Ha megváltásra vársz, imádkoznod kell… Kérd Istent, hogy munkálja benned a lelki megújulást, hogy Lelkének gyümölcsei láthatóvá váljanak benned, és világosságot áraszthass a világra… Minden keresztény kiváltsága, hogy örvendjen Isten Lelke késztetéseinek. Édes, mennyei béke hatja át gondolatainkat, és örömünket leljük az Isten és a Menny felett való elmélkedésben. Örvendezhetünk az Ige dicsőséges ígéreteiben. Először azonban győződjünk meg afelől, hogy ráléptünk-e már a kereszténység útjára. Mindenekelőtt meg kell tennünk az első lépéseket az örök élethez vezető úton.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Ascultă Devoționale Audio pe Castbox Ascultă Devoționale Audio pe Apple PodcastsAscultă Devoționale Audio pe Spotify

spot_img

Publicate astăzi

Din aceeași categorie

spot_img