Folyamatos munka

„Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek.” 1Thessz 4:3

A megszentelődés nem egy pillanat, óra vagy nap munkája, hanem állandó növekedés a kegyelemben. Ma még nem tudjuk, hogy holnap milyen próba vár ránk. Sátán él, és tevékenykedik, ezért nekünk minden nap komolyan kell kiáltanunk Istenhez segítségért és erőért, hogy ellenállhassunk neki. Ameddig Sátán uralkodik, úrrá kell lennünk az énünk felett, és le kell győznünk a kísértéseket. Nincs olyan pont, ahová eljutva, azt mondhatnánk, hogy teljesen elértük már a tökéletességet…
 
A keresztényi élet állandó előrehaladás. Jézus ül, mint ötvös és ezüsttisztogató. Amikor az Ő képmása tökéletesen visszatükröződik bennünk, tökéletesen szentek leszünk, és elkészülünk az elváltozásra. A kereszténynek komoly munkát kell végeznie. Isten arra szólít fel, hogy tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki szennyeződéstől, és jussunk el a szentség tökéletességére Isten szeretetében. Láthatjuk, hol van még sok tennivalónk. A keresztényre folyamatos munka vár.
 
Nem lehet élő keresztény az, aki nem szerez naponkénti tapasztalatot Isten dolgaiban, aki nem gyakorol önmegtagadást, nem viseli jókedvvel a keresztjét, és nem követi Krisztust. Minden élő keresztény naponta gyarapodik Krisztus követése terén. Amint halad a tökéletesség felé, naponta megtapasztalja az Istenhez való megtérést. Ez a megtérés mindaddig nem válik teljessé, amíg el nem éri a keresztényi jellem tökéletességét, és egészen fel nem készül a halhatatlanságra való elváltozásra…
 
A vallás nem csupán érzelem, érzés, hanem olyan elv, amely átitatja mindennapi kötelességünket és tetteinket… Egyedül a jó cselekedetekben való folyamatosság teheti alkalmassá jellemünket a Mennyre.
 
Percről percre, óráról órára és napról napra éljünk Krisztusért. Ha Jézus lakozik bennünk, akkor összejöveteleinken a sivatagi forrásként felfakadó krisztusi szeretet lesz úrrá a szívünkben. Ez a szeretet mindenkit felüdít, és a halódó lelkekben szomjat fakaszt az élet vize után.

Ellen White
Ellen White
Kevesen tudják, hogy Ellen White írásaiban a kegyelem szó (angol: grace) több mint 13 000-szer fordul elő. Ha azt vesszük, hogy életében hozzávetőleg 100 000 oldalt vetett papírra, akkor láthatjuk, hogy a szó igen fontos volt az írónő számára. Természetesen minden olyan részt, ahol a szó megjelenik, nem lehetett egy ilyen terjedelmű könyvben leközölni, azonban a legfelemelőbbek közül ki lehetett válogatni azokat, amelyek gazdagítanak bennünket az év minden napján.Kívánságunk az, hogy minden olvasó érezze át a kegyelem szónak ne csak a jelentését, hanem mindazt, amit Isten ebben elhelyezett, vagyis tapasztalja meg az isteni kegyelmet a mindennapokban. Isten áldása nyugodjon az olvasón!

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor