A családban

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői.” Zsolt 127:1

Isten azt szeretné, ha a földi családok a mennyei család jelképévé válnának. Ha Isten terve szerint alapozzuk meg, és vezetjük keresztény otthonunkat, akkor a család Isten egyik leghatékonyabb eszköze lesz a keresztényi jellem kialakítására és művének fejlesztésére.
 
Jézus élete bemutatja számunkra a családi élet jelentőségét és lehetőségeit. Aki eljött a Mennyből, hogy példát adjon nekünk, és tanítson minket, harminc évet töltött el családjának názáreti otthonában.
 
Jézus iskolája az otthona volt. Az édesanyja volt az első emberi tanítója. Tőle és a próféták tekercseiből mennyei dolgokat tanult. Szegényes otthonban élt, és odaadón, jókedvvel vette ki részét a család terheinek hordozásából. Ő, aki a Menny parancsnoka volt, önként vállalta a szolgaságot. Kedves, engedelmes gyermek volt…
 
Jézus ilyen felkészültséggel indult el missziós útjára; és miközben az emberek között járt, a világ által addig soha nem tapasztalt áldás és átformáló erő áradt folytonosan belőle.
 
Otthonotok legyen olyan, hogy Krisztus maradandó vendégként térhessen be hozzátok. Tegyétek otthonotokat olyanná, hogy az emberek felismerhessék rólatok, Jézussal jártok, és tőle tanultok…
 
A mennyei angyalok gyakran meglátogatják az olyan otthont, amelyben Isten akarata uralkodik. Az isteni kegyelem ereje által az ilyen otthon felüdülést jelent az élet megfáradt vándorainak. Az ilyen otthonban nem az önző én kerül előtérbe. Az otthon lakói helyes szokásokat alakítanak ki, és tapintattal figyelnek mások jogaira. A szeretet által munkálkodó és a lelket megtisztító hit tartja kezében a kormányt, és járja át az egész háztartást.
 
Kereszténységed színvonala otthoni életeden keresztül ítélhető meg. Krisztus kegyelme képesíti a családtagokat arra, hogy otthonukat a boldogság, béke és nyugalom helyévé tegyék.
 
Jellemeteket hassa át a mennyei kegyelem világossága, hogy napfény áradhasson az otthonotokba!

Ellen White
Ellen White
Kevesen tudják, hogy Ellen White írásaiban a kegyelem szó (angol: grace) több mint 13 000-szer fordul elő. Ha azt vesszük, hogy életében hozzávetőleg 100 000 oldalt vetett papírra, akkor láthatjuk, hogy a szó igen fontos volt az írónő számára. Természetesen minden olyan részt, ahol a szó megjelenik, nem lehetett egy ilyen terjedelmű könyvben leközölni, azonban a legfelemelőbbek közül ki lehetett válogatni azokat, amelyek gazdagítanak bennünket az év minden napján. Kívánságunk az, hogy minden olvasó érezze át a kegyelem szónak ne csak a jelentését, hanem mindazt, amit Isten ebben elhelyezett, vagyis tapasztalja meg az isteni kegyelmet a mindennapokban. Isten áldása nyugodjon az olvasón!

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor