A keresztény jelvénye

„Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhet, feljebb hogysem, mint kérjük vagy elgondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint.” (Ef 3:20)

Az Úr arra vár, hogy népén keresztül kinyilváníthassa hatalmát és kegyelmét. Ehhez azonban arra van szükség, hogy az Úr szolgálatában állók szüntelenül feléje irányítsák figyelmüket. Minden nap időt kell tölteniük az Ige tanulmányozásával és imádsággal…
 
Ha egyénileg járnunk és beszélgetnünk Istennel, Krisztus evangéliumának szent befolyása és csodálatos ereje láthatóvá válik az életünkben.
 
Minden ékesszólásnál ékesebben beszél az igaz, őszinte keresztény csendes, következetes, tiszta élete. Az ember nagyobb befolyást áraszt a lényével, mint azzal, amit mond.
 
A Jézushoz küldött szolgák azzal a hírrel jöttek vissza, hogy soha nem szólt úgy ember, mint Ő. Ennek az volt az oka, hogy soha nem élt úgy ember, mint Ő. Ha másként élt volna, mint ahogy élt, nem tudott volna úgy beszélni, ahogy beszélt. Szavaiban meggyőző erő volt, mert szeretettel és együttérzéssel, jó akarattal és igazsággal teli, szent és tiszta szívből fakadtak.
 
Jellemünk és az, ahogyan élünk, határozza meg, hogy milyen hatással vagyunk másokra. Ahhoz, hogy másokat meg tudjunk győzni Krisztus kegyelmének erejéről, tapasztalatból kell ismernünk ezt az erőt. Az evangéliumnak, amit mások megmentése érdekében hirdetünk, a saját lelkünket megmentő evangéliumnak is kell lennie. Csak Krisztusba, mint személyes Megváltónkba vetett élő hit által éreztethetjük befolyásunkat egy kétkedő világban. Ha a rohanó árból embereket akarunk kimenteni, nekünk magunknak kell erősen állnunk a Sziklán, Krisztus Jézuson.
 
A kereszténység jelvénye nem külső jel; nem kereszt, sem korona, hanem az Isten és az ember közötti egység megmutatkozása. Isten kegyelmének jellemünk átalakulásában megnyilvánuló erejével kell meggyőzni a világot arról, hogy Isten a világ Megváltójaként küldte el Fiát. Semmi másnak nincs olyan nagy hatása az ember lelkére, mint az önzetlen élet befolyásának. Az evangélium ügye mellett a legnagyobb érv egy szerető és szeretetre méltó keresztény.

Ellen White
Ellen White
Kevesen tudják, hogy Ellen White írásaiban a kegyelem szó (angol: grace) több mint 13 000-szer fordul elő. Ha azt vesszük, hogy életében hozzávetőleg 100 000 oldalt vetett papírra, akkor láthatjuk, hogy a szó igen fontos volt az írónő számára. Természetesen minden olyan részt, ahol a szó megjelenik, nem lehetett egy ilyen terjedelmű könyvben leközölni, azonban a legfelemelőbbek közül ki lehetett válogatni azokat, amelyek gazdagítanak bennünket az év minden napján.Kívánságunk az, hogy minden olvasó érezze át a kegyelem szónak ne csak a jelentését, hanem mindazt, amit Isten ebben elhelyezett, vagyis tapasztalja meg az isteni kegyelmet a mindennapokban. Isten áldása nyugodjon az olvasón!

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor