Hatalom a világ felrázásához

„Igazmondásban, Isten erejében; az igazságnak jobb és bal felől való fegyvereivel.” (2Kor 6:7)

A tanítványok teljesítették Jézus megbízását. Amikor a kereszt e hírnökei szerteszéjjel járva hirdették az evangéliumot, Isten kinyilatkoztatta dicsőségét, oly mértékben, ahogy halandó emberek még sohasem láthatták. Az apostolok a Szentlélek segítségével olyan munkát végeztek, amely a világot alapjaiban rengette meg. Egyetlen nemzedék alatt eljuttatták az evangéliumot minden néphez.
 
A kiválasztott apostolok szolgálata dicső eredményeket érlelt. Hivatásuk kezdetén, néhányan még tanulatlan emberek voltak. Azonban fenntartás nélkül szentelték az életüket Mesterüknek; tanításai által felkészültek a rájuk bízott nagy mű vezetésére. Szívükben az irgalom és igazság uralta az indítékaikat, ihlette eszméiket, irányította tetteiket. Életük Krisztussal volt elrejtve Istenben. Énjük beleolvadt, elmerült a végtelenül szerető Isten mélységeiben… Jézus Krisztus, Istennek bölcsessége és ereje volt minden beszédük tartalma. Nevét – egyetlen nevet az ég alatt –, amely embereket üdvözíthet, felmagasztalták. Miközben hirdették Krisztus, a feltámadott Megváltó tökéletességét, szavuk szíveket indított meg, férfiakat és nőket nyert meg az evangélium számára. Egész tömegek, amelyek sokáig gyalázták a Megváltó nevét, megvetették erejét, a megfeszített Jézus tanítványainak vallották magukat.
 
Nem saját erejükből végezték a munkájukat az apostolok, hanem az élő Isten hatalma támogatta őket… A rájuk háruló felelősség tudata megtisztította őket, és gazdagította tapasztalataikat. A Menny kegyelme nyilvánult meg győzelmükben, amelyet Krisztusért arattak. Isten a mindenhatóságával működött általuk, hogy győzelemre vigye az evangéliumot.
 
Miként Krisztus kiküldte tanítványait, úgy küldi ki ma gyülekezetének tagjait. Ugyanaz a hatalom, amellyel az apostolok rendelkeztek, számukra is létezik. Ha Isten az ő erősségük, akkor együttműködik velük, és munkájuk nem lesz hiábavaló. Ismerjék fel, hogy arra a műre, amelyben munkálkodnak, Isten nyomta rá a pecsétjét… Nekünk is parancsolja az Úr, hogy menjünk ki, és ajkunkon érezve szent kezének érintését, hirdessük üzenetét.

Ellen White
Ellen White
Kevesen tudják, hogy Ellen White írásaiban a kegyelem szó (angol: grace) több mint 13 000-szer fordul elő. Ha azt vesszük, hogy életében hozzávetőleg 100 000 oldalt vetett papírra, akkor láthatjuk, hogy a szó igen fontos volt az írónő számára. Természetesen minden olyan részt, ahol a szó megjelenik, nem lehetett egy ilyen terjedelmű könyvben leközölni, azonban a legfelemelőbbek közül ki lehetett válogatni azokat, amelyek gazdagítanak bennünket az év minden napján.Kívánságunk az, hogy minden olvasó érezze át a kegyelem szónak ne csak a jelentését, hanem mindazt, amit Isten ebben elhelyezett, vagyis tapasztalja meg az isteni kegyelmet a mindennapokban. Isten áldása nyugodjon az olvasón!

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor