Áldásos légkör

„Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti miáltalunk. Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között.” 2Kor 2:14–15

Isten az Ő Fiának felbecsülhetetlen adományozása által körülvette a földet kegyelmi légkörével, amely oly valóságos, mint az a légkör, ami a Földet övezi. Mindazok, akik ezt az életadó levegőt választják, Krisztus Jézusban érett férfiakká és nőkké növekednek.
 
Semmilyen művészi szépség nem érhet fel azzal a szépséggel, amelynek Krisztus képviselőinek természetében és jellemében meg kell mutatkoznia. A kegyelem légköre, amelyben a hívők élnek, és a Szentlélek munkája, amelyet az értelmükben és szívükben végez, az élet illatává teszi létüket, és Isten megáldhatja munkájukat.
 
Jellemünk átalakulása bizonyítja a világ előtt, hogy Krisztus szeretete él bennünk. Az Úr elvárja népétől, hogy nyilvánvalóvá tegye: a kegyelem megmentő ereje képes a hibás jellem átalakítására, és van hatalma arra, hogy kiegyensúlyozottá és gyümölcsözővé tegye azt…
 
Amikor Isten kegyelme uralkodik bennünk, a bátorság, hit és krisztusi szeretetet légköre veszi körül lényünket, és ez éltetően hat mindazokra, akik belélegzik azt… Az Úr olyan emberek elérésére használja fel az alázatos szívűeket, akiket a felszentelt lelkészek nem tudnak elérni. Olyan szavak szólására készteti őket, amelyek bemutatják Krisztus megváltó kegyelmét.
 
Amikor ekként áldást hoznak másokra, nekik maguknak is áldásban lesz részük. Isten lehetőséget nyújt arra, hogy másokra is kiterjesszük kegyelmét, hogy még több kegyelmet áraszthasson ránk. Amikor Isten szolgája felhasználja a tőle kapott tálentumait és lehetőségeit, akkor saját hite és reménysége is megerősödik. Isteni követek munkálkodnak együtt vele.
 
Szent befolyásnak kell a világra áradnia azoktól, akik megszentelődtek az igazság által. A földet körül kell öveznie a kegyelem légkörének. A Szentlélek munkálkodni fog az emberek szívén, és megmutatja nekik Isten dolgait.

Ellen White
Ellen White
Kevesen tudják, hogy Ellen White írásaiban a kegyelem szó (angol: grace) több mint 13 000-szer fordul elő. Ha azt vesszük, hogy életében hozzávetőleg 100 000 oldalt vetett papírra, akkor láthatjuk, hogy a szó igen fontos volt az írónő számára. Természetesen minden olyan részt, ahol a szó megjelenik, nem lehetett egy ilyen terjedelmű könyvben leközölni, azonban a legfelemelőbbek közül ki lehetett válogatni azokat, amelyek gazdagítanak bennünket az év minden napján.Kívánságunk az, hogy minden olvasó érezze át a kegyelem szónak ne csak a jelentését, hanem mindazt, amit Isten ebben elhelyezett, vagyis tapasztalja meg az isteni kegyelmet a mindennapokban. Isten áldása nyugodjon az olvasón!

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor