Időre van szükség

„Én, az Úr, őrizem azt, minden szempillantásban öntözöm, hogy senki meg ne látogassa, éjjel-nappal megőrzöm azt.” (Ésa 27:3)

Az emberek értelme nem egy pillanat alatt süllyed le a tisztaságból és szentségből a romlottságba, erkölcstelenségbe és a bűnözésbe. Időbe telik az emberit istenivé átalakítani, illetve az Isten képmására alkotott embert kegyetlenné vagy sátánivá lesüllyeszteni. Szemlélés által változunk el. Bár Alkotója képmására lett formálva, az ember úgy nevelheti elméjét, hogy az egykor gyűlölt bűn kellemessé lesz a számára. Amikor megszűnik vigyázni és imádkozni, megszűnik őrizni fellegvárát, a szívét… Állandó harcot kell vívnunk az érzéki gondolatok ellen; az Isten kegyelme jobbító befolyása segít bennünket, amely felfelé vonzza lelkünket, és hozzászoktatja a tiszta és a szent dolgokról való elmélkedésre.
 
A jellem nem a véletlen műve. Nem határozható meg egyetlen dühkitörés vagy helytelen lépés alapján. A cselekedetek ismétlődése eredményezi a szokásokat, és formálja a jellemet vagy a jó, vagy a rossz irányában. Az igaz jellem kialakítása csak kitartó, fáradhatatlan erőfeszítések által lehetséges. Ennek megvalósításához a ránk bízott tálentumokat és képességeket Isten dicsőségére kell felhasználnunk.
 
Isten azt várja tőlünk, hogy az elénk helyezett mintával összhangban építsük jellemünket. Egyik téglát a másik után rakva, kegyelem által kell munkálkodnunk, és ha rátalálunk gyenge pontjainkra, helyesbítsük azokat a kapott utasítás szerint.
 
Isten azért ad nekünk erőt, ítélőképességet és időt, hogy olyan jellemet építhessünk, amelyre ráhelyezheti jóváhagyó pecsétjét. Azt szeretné, hogy minden gyermeke nemes jellemet építsen magának, tiszta és nemes cselekedetek által, hogy az utolsó napon arányos, szép épület legyen látható, egy tiszta templom, amelyet az ember és Isten egyaránt tisztel.
 
Aki szeretne szépséges épületté növekedni az Úr számára, annak minden erejét és képességét művelnie kell. A jellem csakis a tálentumok felhasználása során tud harmonikusan fejlődni. Így helyezzünk az alapba olyan anyagot, amelyet a Biblia ezüstnek, aranynak és drágakőnek nevez. Ezek az anyagok kiállják Isten megtisztító tüzének próbáját.

Ellen White
Ellen White
Kevesen tudják, hogy Ellen White írásaiban a kegyelem szó (angol: grace) több mint 13 000-szer fordul elő. Ha azt vesszük, hogy életében hozzávetőleg 100 000 oldalt vetett papírra, akkor láthatjuk, hogy a szó igen fontos volt az írónő számára. Természetesen minden olyan részt, ahol a szó megjelenik, nem lehetett egy ilyen terjedelmű könyvben leközölni, azonban a legfelemelőbbek közül ki lehetett válogatni azokat, amelyek gazdagítanak bennünket az év minden napján.Kívánságunk az, hogy minden olvasó érezze át a kegyelem szónak ne csak a jelentését, hanem mindazt, amit Isten ebben elhelyezett, vagyis tapasztalja meg az isteni kegyelmet a mindennapokban. Isten áldása nyugodjon az olvasón!

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor