A feltételek

„Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira.” (Róm 8:5)

Krisztus megígérte egyházának a Szentlélek ajándékát; és ez az ígéret reánk is éppen úgy vonatkozik, mint az első tanítványokra. Minden más ígérethez hasonlóan, Krisztus ezt az ígéretet is feltételekhez kötötte. Sokan vannak, akik hisznek az Úr ígéreteiben, és vallást tesznek arról, hogy igénylik azokat. Sokat beszélnek Krisztusról és a Szentlélekről, mégsem nyernek semmi áldást. Nem adják át magukat a Szentlélek vezetésének és az isteni erő ellenőrzésének, uralmának.
 
Mi nem tudjuk használni a Szentlelket. A Szentléleknek kell használnia bennünket. Isten a Lélek útján munkálkodik népében, „munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást, jókedvéből” (Fil 2:13). Sokan azonban nem akarják ennek alávetni magukat. Az életük ügyeit maguk intézik. Ezért nem is akarják elfogadni, és nem is kapják meg a mennyei ajándékot. Isten csak azoknak adja Szentlelke erejét, akik alázatosan vágyakoznak Istenre, akik éberen figyelnek vezetésére és kegyelmi ajándékaira. Ez a hit által igényelt, megígért áldás maga után von minden más áldást is. Krisztus az áldást kegyelmének gazdagsága szerint adja nekünk. Kész arra, hogy minden lelket megáldjon szükségük és befogadóképességük szerint.
 
A Lélek elnyerése Krisztus életének elnyerését jelenti. Csak azok tudják Krisztust a maga valóságában ábrázolni, akiket Isten ily módon tanított, akiknek szívében a Lélek munkálkodik, és életükben Krisztus élete nyilvánul meg…
 
Krisztus megígérte, hogy a Szentlélek azoknál időzik majd, akik a bűn feletti győzelemért küzdenek; hogy Lelke által az isteni hatalom ereje nyilvánul meg, az emberi eszközt természetfeletti erővel övezi fel, és a tudatlan embert Isten országának titkai felől megtanítja…
 
Ha megszabadulunk az énünktől, és kiűzzük a lelkünkből a hamis isteneket, akkor Krisztus Lelke árad ránk. Akkor azzal a hittel bírunk, amely a lelket minden tisztátalanságtól megszabadítja. Az ilyen lélek egyetértésben van Isten Lelkével, és figyeli minden megmozdulását. Már nem bízik önmagában. Krisztus neki minden mindenben.

Ellen White
Ellen White
Kevesen tudják, hogy Ellen White írásaiban a kegyelem szó (angol: grace) több mint 13 000-szer fordul elő. Ha azt vesszük, hogy életében hozzávetőleg 100 000 oldalt vetett papírra, akkor láthatjuk, hogy a szó igen fontos volt az írónő számára. Természetesen minden olyan részt, ahol a szó megjelenik, nem lehetett egy ilyen terjedelmű könyvben leközölni, azonban a legfelemelőbbek közül ki lehetett válogatni azokat, amelyek gazdagítanak bennünket az év minden napján.Kívánságunk az, hogy minden olvasó érezze át a kegyelem szónak ne csak a jelentését, hanem mindazt, amit Isten ebben elhelyezett, vagyis tapasztalja meg az isteni kegyelmet a mindennapokban. Isten áldása nyugodjon az olvasón!

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor