A felüdülés

„Bánjátok meg azért bűnötöket, és térjetek meg, hogy eltöröltessen a ti bűnötök, hogy így eljöjjön a felüdülés ideje az Úrnak színétől.” (Apcsel 3:19)

A harmadik angyal üzenete hangos kiáltássá duzzad, s eközben ti nem érezhetitek szabadnak magatokat a jelenlegi kötelesség elhanyagolására. Nem tarthatjátok fenn azt a gondolatot, hogy az általatok tett erőfeszítések nélkül is eljöhet a megújulás, aminek idején majd nagy áldásban részesülhettek. Ma át kell adnotok magatokat Istennek, hogy dicsőség edényeivé tehessen benneteket, és a szolgálatába állíthasson! Ma át kell adnotok magatokat Istennek, hogy megüresítsétek magatokat az éntől, az irigységtől, a féltékenységtől, a gonosz rágalmazástól, a versengéstől és mindentől, ami Isten szemében becstelenség! Ma meg kell tisztítanotok edényeteket, hogy készek legyetek a mennyei harmat felfogására, a késői eső záporára. A késői eső jönni fog, és Isten áldása ki fog töltetni mindazokra, akik megtisztultak minden szennytől. Jelenlegi feladatunk az, hogy lelkünket odaszánjuk Krisztusnak, hogy elkészülhessünk az Úrtól jövő felüdülés idejére, a Szentlélek keresztségére…
 
Isten nem tárta fel előttünk az üzenet hirdetése és a próbaidő lejártának idejét. Fogadjuk el szavát a magunk és gyermekeink számára, de ne törekedjünk annak megismerésére, amit a Mindenható eltitkolt előttünk. Kötelességünk, hogy őrködjünk, dolgozzunk és várakozzunk. Munkálkodjunk minden pillanatban az elveszendő emberek lelkéért! Szüntelenül Jézus lábnyomában kell járnunk! Munkálkodjunk vele együtt, osztogassuk ajándékait Isten bővölködő kegyelmének hű sáfáraiként…
 
Isten Igéje kijelenti a tényt, hogy a vég közel van. A Biblia határozott bizonyságot tesz, miszerint mindenkinek szüksége van arra, hogy az igazság a szívébe íródjék, irányítva az életét és megszentelve a jellemét. Az Úr Lelke azon munkálkodik, hogy az ihletett Ige igazságát a lélekbe vésse, hogy így Krisztus követői olyan öröm részesei legyenek, amelyet másoknak is továbbadhatnak…
 
Egyedül akkor vagyunk biztonságban, ha felkészülünk a Mennyből jövő felüdülés idejére, azáltal, hogy a lámpásainkat égve tartjuk… Napról napra kell folyamodnunk Isten Lelkének megvilágosításáért, hogy lelkünkön és jellemünkön elvégezhesse feladatát.

Ellen White
Ellen White
Kevesen tudják, hogy Ellen White írásaiban a kegyelem szó (angol: grace) több mint 13 000-szer fordul elő. Ha azt vesszük, hogy életében hozzávetőleg 100 000 oldalt vetett papírra, akkor láthatjuk, hogy a szó igen fontos volt az írónő számára. Természetesen minden olyan részt, ahol a szó megjelenik, nem lehetett egy ilyen terjedelmű könyvben leközölni, azonban a legfelemelőbbek közül ki lehetett válogatni azokat, amelyek gazdagítanak bennünket az év minden napján.Kívánságunk az, hogy minden olvasó érezze át a kegyelem szónak ne csak a jelentését, hanem mindazt, amit Isten ebben elhelyezett, vagyis tapasztalja meg az isteni kegyelmet a mindennapokban. Isten áldása nyugodjon az olvasón!

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor