A Menny szenvedése

„Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10:30)

Maga Isten lett keresztre feszítve Krisztus megfeszítéskor, hiszen Krisztus egy volt az Atyával.
 
Kevesen gondolnak arra a szenvedésre, amit a bűn okozott Istennek. Az egész Menny együtt szenvedett Krisztussal a haláltusájában. Ez azonban nem Krisztus emberré létekor kezdődött el, és nem is fejeződött be akkor. A kereszt kinyilvánítja tompult érzékeink számára azt a fájdalmat, amit a bűn kezdettől fogva okozott Isten szívének. Az igazságtól való minden eltérés, minden kegyetlen cselekedet, az emberiség minden kudarca a mennyei eszmény felé törekvésben, bánatot okoz neki. Amikor Izráelt egymás után érték azok a szerencsétlenségek, amelyek Istentől való eltérésének következményei voltak, az ellenségtől való leigázás, a kegyetlenkedés, azt mondja a Szentírás Istenről, hogy „…megesett az ő szíve az Izráel nyomorúságán” (Bír 10:16). „Minden szenvedésüket Ő is szenvedte… fölvette és hordozá őket a régi időkben” (Ésa 63:9).
 
Maga Isten Lelke is „esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodással”. Amint „a teremtett világ… fohászkodik és nyög”, úgy fáj az örökkévaló Atya együttérző szíve (Róm 8:26, 22). Világunk egy nagy kórház, telve a nyomor tragédiájával, aminél még gondolatban sem szívesen időzünk. Ha felismernénk úgy, amint van, elviselhetetlen lenne számunkra. Isten azonban mindezt átérzi.
 
Nem száll el sóhaj, nem bántja fájdalom, nem gyötri szomorúság a lelket anélkül, hogy az ne hasítana bele az Atya szívébe.
 
Megváltónk, aki ismeri a világ nyomorának és kétségbeesésének mélységeit, tudja, milyen eszközök által hozhat enyhülést a számukra… Habár az emberek rosszra használják és eltékozolják tálentumaikat, elvesztették kegyes férfiasságuk és nőiességük méltóságát, Megváltónknak meg kell dicsőülnie szabadításukban és megváltásukban.
 
A bűn és következményeinek eltörlése érdekében szeretett Fiát adta, és a vele való együttműködés által hatalmat adott nekünk arra, hogy a nyomorúság jeleneteit a befejezéshez vigyük.
 
A helyesen kiképzett és jól felszerelt munkások hamar elvihetnék a megfeszített, feltámadott és nemsokára eljövő Megváltó üzenetét az egész világra! Hamar eljöhetne a szenvedés, a nyomorúság, a bűn vége!

Ellen White
Ellen White
Kevesen tudják, hogy Ellen White írásaiban a kegyelem szó (angol: grace) több mint 13 000-szer fordul elő. Ha azt vesszük, hogy életében hozzávetőleg 100 000 oldalt vetett papírra, akkor láthatjuk, hogy a szó igen fontos volt az írónő számára. Természetesen minden olyan részt, ahol a szó megjelenik, nem lehetett egy ilyen terjedelmű könyvben leközölni, azonban a legfelemelőbbek közül ki lehetett válogatni azokat, amelyek gazdagítanak bennünket az év minden napján.Kívánságunk az, hogy minden olvasó érezze át a kegyelem szónak ne csak a jelentését, hanem mindazt, amit Isten ebben elhelyezett, vagyis tapasztalja meg az isteni kegyelmet a mindennapokban. Isten áldása nyugodjon az olvasón!

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor