Erősítés és bátorítás

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” Fil 4:13

Az Úr készséggel árasztja ránk kegyelmének csodálatos megnyilvánulásait, azért, hogy bátorítsa és megerősítse az őszinte, alázatos munkást.
 
Krisztus tanítványai tudatában voltak tehetetlenségüknek. Alázatos, buzgó imában kapaszkodtak tehát gyengeségükben az Ő erejébe. Tudatlanságukat bölcsességével, méltatlanságukat igazságosságával és szegénységüket felmérhetetlen gazdagságával kapcsolták egybe. Ily módon megerősödve és felvértezve haladtak előre a Mester szolgálatában.
 
Mindent, amivel az ember rendelkezik, Isten adott neki, és aki Isten dicsőségére fordítja képességeit, azt Isten eszközként használja fel a jó véghezvitelére. Azonban nem tudunk vallásos életet élni ima nélkül, sem a vallásos kötelességek teljesítése nélkül, mint ahogy testi erőnket sem tudjuk fenntartani testi táplálék nélkül. Feltétlenül az élő szőlőtőből kell erőt nyernünk, és Isten asztalához kell ülnünk, ha táplálkozni akarunk…
 
Kérve kérlek benneteket, hogy fáradozzatok, egyedül Isten dicsőségével törődve. Támaszkodjatok az ő erejére, kegyelmére és hatalmára. A Szentírás kutatásával és komoly imával igyekezzetek világosan megérteni, majd hűségesen teljesíteni kötelességeteket. Feltétlen hűséget kell gyakorolnotok az apró dolgokban is, hiszen ezzel tesztek szert megbízhatóságra a komolyabb felelősséggel kapcsolatban… Az élet minden eseményének súlyos szerepe van a jó vagy a rossz irányában. Engedjük, hogy az élet mindennapos próbái neveljék gondolkodásunkat, hogy erőnk legyen helytállni bármilyen nehéz helyzetben is. A próba és veszély napján erősnek kell lennünk, hogy szilárdan kiálljunk az igazság mellett, minden ellenséges befolyástól függetlenül.
 
Jézus csak akkor vállalja fel terheink elhordozását, ha bízunk benne. Így hívogat bennünket: „Jöjj hozzám, megterhelt és megfáradt lélek! Add át nekem terhedet! Bízzál bennem, és én elvégzem azt a munkát, aminek az elvégzésére az ember képtelen volna!” Bízzunk Krisztusban! Az aggodalom vak, és nem látja meg a jövőt. Jézus azonban látja a véget a kezdetektől, és minden bajban van előre elkészített útja az enyhülésre. Krisztusban lakozva mindenre képessé válunk az által, aki megerősít minket.

Ellen White
Ellen White
Kevesen tudják, hogy Ellen White írásaiban a kegyelem szó (angol: grace) több mint 13 000-szer fordul elő. Ha azt vesszük, hogy életében hozzávetőleg 100 000 oldalt vetett papírra, akkor láthatjuk, hogy a szó igen fontos volt az írónő számára. Természetesen minden olyan részt, ahol a szó megjelenik, nem lehetett egy ilyen terjedelmű könyvben leközölni, azonban a legfelemelőbbek közül ki lehetett válogatni azokat, amelyek gazdagítanak bennünket az év minden napján.Kívánságunk az, hogy minden olvasó érezze át a kegyelem szónak ne csak a jelentését, hanem mindazt, amit Isten ebben elhelyezett, vagyis tapasztalja meg az isteni kegyelmet a mindennapokban. Isten áldása nyugodjon az olvasón!

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor