A hűség követelménye

„Te azért a munkának terhét hordozzad, mint Jézus Krisztus jó vitéze.” (2Tim 2:3)

Krisztus katonái vagyunk, s akiket besoroznak a seregébe, azoktól szívós igyekezetet vár el, olyat, amely a végsőkig igénybe veszi erejüket. Meg kell értenünk, hogy a katona élete a lendületes hadviselés, kitartás és szívósság. El kell viselnünk a próbákat Krisztusért. Nem színlelt csatákban veszünk részt.    

Nem a magunk, hanem az Istentől kapott erővel és kegyelemmel tökéljétek el, hogy most azonnal neki szentelitek minden erőtök et, minden képességeteket. Kövessétek Jézust magáért a hívásáért, és ne kérdezzétek, hová kell mennetek, és mi lesz a jutalmatok…  

Amikor majd meghaltok az énnek, amikor átadjátok magatokat Istennek, hogy az Ő munkáját végezzétek, s a tőle kapott világosságot ragyogtassátok tetteitekben, akkor nem egyedül fogtok fáradozni. Isten kegyelme az előtérbe lép, együtt tevékenykedik minden igyekezettel a tudatlanok és azok felvilágosítására, akik nem tudják, hogy minden dolog vége elérkezett. Isten azonban nem végzi el helyettetek a munkát. Ragyoghat a világosság bőségesen, de a tőle kapott kegyelem csak akkor térítheti meg lelketeket, ha sikerül felébresztenie benneteket az isteni eszközökkel való együttműködésre. Isten felszólít, hogy öltsétek magatokra a kereszténység fegyverzetét, és tevékeny harcosokként lépjetek az Ur szolgálatába. Az isteni hatalom együtt fog működni az emberi erőfeszítéssel, hogy megtörje a világ bűvöletét, amelyet az ellenség vont a lelketek köré. 

Az Úr megtisztelt bennünket azzal, hogy kiválasztott minket katonáiként. Harcoljunk érte bátran, és minden lépésünkben őrizzük meg az igazságot. A lélek küzdelme során teljes feddhetetlenségre van szükség minden területen. Amint győzelemre igyekszünk saját hajlamaink felett, Isten a Szentlelke által körültekintésre int majd, hogy ne adjunk alkalmat az ellenségnek az igazság meggyalázására.

Krisztus katonái vagyunk. Ő a mi üdvösségünk vezére, mi pedig rendelkezései és szabályai alatt állunk. Fegyverzetét kell viselnünk, csak az Ő zászlaja alatt menetelhetünk… Vegyük fel Istennek teljes fegyverzetét, dolgozzunk a mennyei világegyetem színe előtt.

Ellen White
Ellen White
Kevesen tudják, hogy Ellen White írásaiban a kegyelem szó (angol: grace) több mint 13 000-szer fordul elő. Ha azt vesszük, hogy életében hozzávetőleg 100 000 oldalt vetett papírra, akkor láthatjuk, hogy a szó igen fontos volt az írónő számára. Természetesen minden olyan részt, ahol a szó megjelenik, nem lehetett egy ilyen terjedelmű könyvben leközölni, azonban a legfelemelőbbek közül ki lehetett válogatni azokat, amelyek gazdagítanak bennünket az év minden napján.Kívánságunk az, hogy minden olvasó érezze át a kegyelem szónak ne csak a jelentését, hanem mindazt, amit Isten ebben elhelyezett, vagyis tapasztalja meg az isteni kegyelmet a mindennapokban. Isten áldása nyugodjon az olvasón!

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor