„Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát.” (Zsolt. 116:1)
„Ha olyan befolyások környékeznek bennünket, amelyek el akarnak távolítani Istentől, akkor segítségért és erőért kell könyörögnünk fáradhatatlanul. Ha ezt nem tesszük, akkor sohasem leszünk képesek arra, hogy az önsajnálat és az önmagunknak kedvezés kísértéseit legyőzzük, melyek elvonnak bennünket az Üdvözítőtől… Az ima a lélek lélegzete. A lelki erő titka. Az ima őrzi meg a lelki egészséget. Az ima közvetlenül összeköti a szívet az élet Forrásával…
Csodálatos dolog, hogy imáink eredményesek, hogy az olyan méltatlan és tévelygő emberek, mint mi, felküldhetik könyörgéseiket Istenhez. Kívánhat-e halandó ember annál magasztosabbat, minthogy érintkezhet és összekapcsolódhat a végtelen Istennel? Gyenge, bűnös emberé az a kiváltság, hogy beszélgethet Teremtőjével. Az ajkunkon kiejtett szavak a mindenség Uralkodójának trónusa elé jutnak… Akár a nyilvános istentisztelet alkalmával, akár magányos imádságaink esetében kiváltságunk az, hogy az Úr előtt térdreborulva szóljunk őhozzá… Az ő végtelen nagyságának, valóságos jelenlétének tudata kelti fel az igaz tiszteletet. A láthatatlan Isten jelenléte hasson át, és ihlessen minden szívet az imádság idején. Könyörgésünk ideje és helye szent, mert Isten van jelen. Ha magatartásunk és viselkedésünk által kifejezésre juttatjuk tiszteletünket, akkor ez csak még jobban elmélyíti szívünkben az ihlet érzetét.”(Üzenet az ifjúságnak, Az áhítatos élet c. fejezetből)
