Tagadd meg az éned!

„Isten igazságát nem ismerve, az ő tulajdon igazságukat igyekeztek érvényesíteni és Isten igazságának nem engedelmeskedtek. Mert a törvény vége (célja) Krisztus, minden hívőnek igazságára (megigazulására).” (Rm. 10:3–4)


 
„Jézus rámutatott arra, hogy a hamis tanítások befolyása kiirtja a lélekből az igazság értékelését, és az utána való vágyat. »Senki, aki óbort iszik, mindjárt újat nem kíván, mert azt mondja: jobb az ó…« (Lk. 5:39). A farizeusok holt formákhoz ragaszkodtak, elfordultak az élő igazságtól és Isten erejétől. Ez okozta a zsidók vesztét, és ez okozza sok lélekét napjainkban is. Ezrek követik el ugyanazt a hibát, amit azok a farizeusok, akiket Jézus Máté asztalánál megdorgált. Sokan inkább visszautasítják az igazságot, amely a világosság Atyjától száll alá, mintsem feladják valamely kedvenc elméletüket, eszméjüket, vagy bálványozott véleményüket. Önmagukban bíznak, a saját bölcsességükben. Nincsenek tudatában lelki szegénységüknek…

A törvényeskedő vallás sohasem vezethet lelkeket Jézushoz, mert szeretetlen, Krisztust nélkülöző vallás. Az önigazult lelkületből származó böjtölés, vagy ima utálatos Isten előtt… Az embernek meg kell szabadulnia önmagától, ki kell üresítenie magát, mielőtt teljes értelemben hívővé válhat Jézusban. Az Úr újjáteremtheti az embert, ha megtagadja énjét. Új tömlőkbe tölthető az új bor. Krisztus szeretete új élettel eleveníti meg a hívőt. Krisztus jelleme nyilatkozik meg abban, aki feltekint hitünk szerzőjére és bevégzőjére.” (Jézus élete, Lévi-Máté c. fejezet)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor