Higgy teljes meggyőződéssel!

„Jézus pedig mondta nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek, hogyha csak akkora hitetek is volna, mint a mustármag, akkor ha azt mondanátok ennek a hegynek: menj innen amoda, elmenne. Akkor semmi sem volna lehetetlen néktek.” (Mt. 17:20)


 
„Csak a kitartó, hívő ima esetén jön segítségünkre a Szentlélek, hogy győzelemre segítsen bennünket harcainkban, amelyeket meg kell vívnunk a fejedelemségek és hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói, a gonoszság lelkei ellen, akik a magasságban vannak.

»Ha csak akkora hitetek volna is, mint a mustármag, akkor, ha azt mondanátok ennek a hegynek: menj innen amoda – elmenne.« Noha a mustármag igen piciny, mégis ugyanazt a csodálatos, titokzatos életerőt rejti, mint ami akár a legsudárabb, leglombosabb fák növekedését is munkálja. Ha a mustármag a földbe kerül, a parányi csíra vegyül azokkal az életelemekkel, amelyeket Isten a táplálására rendelt, és gyorsan erős növekedésnek indul. Ha ehhez hasonló a hitünk, akkor megragadjuk Isten igéjét és mindazokat a segélyforrásokat, amelyeket számunkra rendelt. Így erősödik a hitünk. A menny minden hatalma a segítségünkre siet. A hit szavára leomlanak azok az akadályok, amelyeket Sátán épít, még akkor is, ha olyan áthághatatlannak tűnnek ezek, mint az örökké magasodó hegyek. »Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.«”(Jézus élete, Szolgálatra készen c. fejezetből)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedentA hit kapcsol össze a mennyel
Articolul următorHomo homini lupus