„Erősségem az Úr és énekem, szabadítómmá lett nekem. Ez az én Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom. Kegyelmeddel vezéreled a te megváltott népedet, hatalmaddal viszed be a te szent lakóhelyedre.” (II. Móz. 15:2, 13)
„Amikor Isten kiszabadítja lelkünket a bűn bilincséből, akkor a Vörös-tengernél történt szabadításnál is sokkal nagyobb szabadításban részesít. Ekkor nekünk is dicsérnünk kell az Urat teljes szívünkkel és lelkünkkel az ő nagy csodáiért, amelyeket »az emberek fi ai iránt« tesz (Zsolt. 107:8). Azok, akik tudják, hogy csak Isten nagy kegyelméből élnek és ebben a kegyelemben lakoznak, nem feledkeznek meg Isten egyetlen ajándékáról sem, és boldogan zengnek dicséretet az Úrnak.
A naponkénti áldások, amelyeket Isten kezéből kapunk, mindenekfelett pedig Jézus áldozata, amely elhozta nekünk a boldogságot és elérhetővé tette számunkra a mennyet, állandó hálára kell hogy késztessenek bennünket. Végtelen nagy könyörületet és páratlan szeretetet nyilvánított Isten irántunk, elveszett bűnösök iránt azzal, hogy összekapcsolt bennünket önmagával és különleges tulajdonává, drága kincsévé tett minket. Megváltónk igen nagy áldozatot hozott értünk bűnösökért, hogy Isten gyermekeinek mondhasson. Dicsérnünk kell Istent azért az áldott reménységért, amelyet a megváltás nagy tervének ismerete ébresztett a szívünkben. Dicsérnünk kell Istent mennyei örökségünkért és nekünk szóló gazdag ígéreteiért. Mindenekfelett pedig azért kell hálát adnunk, mert Jézus azért ment fel a mennybe, hogy közbenjárjon érettünk Istennél.” (Pátriárkák és próféták, A kivonulás c. fejezetből)
