„Az igazakra világosság fénylik a sötétben: attól, aki irgalmas, kegyelmes és igaz. Jó annak az embernek, aki könyörül és kölcsön ad, dolgait pedig igazán végzi… Semmi rossz hírtől nem fél, szíve erős, az Úrban bizakodó.” (Zsolt. 112:4–5, 7)
„József igaz jelleme beragyogta a börtön sötétségét is. Megőrizte szilárd hitét és türelmét. Hűséges szolgálatának éveiért kegyetlenséggel fi zettek, de ez nem tette komorrá, bizalmatlanná. Szívében béke élt, mert lelkiismerete tiszta volt, és ügyét Istenre bízta. Nem tépelődött saját bajain, hanem mások nyomorúságán próbált enyhíteni, elfelejtetve saját bánatát.
Még a börtönben is talált jó és hasznos munkát. Isten a szenvedések iskolájában készítette fel őt a nagyobb feladatokra, mivel nem utasította el a szükséges fegyelmezést. A börtönben, látva az elnyomás és a zsarnokság következményeit, valamint a bűn kihatásait, megtanulta az igazságosság, az
együttérzés és az irgalom leckéit, amelyek felkészítették őt a hatalom bölcs és könyörületes gyakorlására.
Az a szerep, amelyet a börtönben betöltött, mindennapi becsületes életével, és a bajba jutottak, csüggedtek iránti megértésével utat készített számára a későbbi jólét és megbecsülés felé. Minden fény, amelyet másokra sugárzunk, visszasugárzik ránk. Minden kedves, megértő szó, minden tett, ami könynyít a megterhelteken, minden jó ajándék, amelyet a rászorulóknak adunk – ha helyes indítékból történik – áldásokban gyümölcsözik a jótevő életében.” (Pátriárkák és próféták, József Egyiptomban c. fejezetből)
