„Mindig imádkozni kell, és meg nem restülni.” (Lk. 18:1)
„Az imáról adott krisztusi tanítást alaposan át kell gondolnunk. Az ima mennyei tudomány, és Krisztus példát adott arról, hogy milyen az igazi imádkozó lelkület. Imánk ne legyen önző könyörgés, amelyben csak önmagunknak kérünk. Azért kérjünk, hogy adhassunk… Nem az a küldetésünk a világban, hogy önmagunknak kedvezzünk… Kérjük Isten áldásait, hogy továbbíthassuk őket másoknak! Csak a mennyei kincsek továbbadása képesít újabb áldások befogadására.
A példázatbeli esedezőt (Lk. 11:5–8) újra meg újra elutasította a szomszédja, de ő mégsem hagyott fel szándékával. Mi sem mindig azonnal kapunk választ imáinkra, de Krisztus arra tanít bennünket, hogy folytassuk könyörgésünket. Az imának nem az a rendeltetése, hogy Istent megváltoztassa irányunkban, hanem hogy bennünket összhangba hozzon vele.
Amikor kérünk tőle valamit, talán szükségesnek látja, hogy önmagunkba nézzünk, és bűnbánatot tartsunk. Próbára tesz, hogy meglássuk, miért nem tud az ő Szentlelke általunk munkálkodni. Az Úr sokszor késlelteti a választ, hogy megpróbálja kérésünk őszinteségét… Isten nem azt mondja, hogy kérd egyszer és megkapod. Arra szólít, hogy lankadatlanul, állhatatosan imádkozzunk. Ha kitartunk a könyörgésben, buzgóságunk erősbödik és még jobban vágyunk arra, amit igéje szerint kérünk. Krisztus így szólt Mártához Lázár sírjánál: »Ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét« (Jn. 11:40).” (Krisztus példázatai, Kérjünk, hogy adhassunk! c. fejezetből)
