Légy éber!

„Az igazak segítsége pedig az Úrtól van, ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket, megszabadítja őket a gonoszoktól, és megsegíti őket, mert őbenne bíznak.” (Zsolt. 37:39–40)


 
„A vég idején a sötétség fejedelmének minden cselfogásával megkísérlik majd rábírni Isten követőit, hogy lépjenek szövetségre Sátán szolgáival. Mindenáron el akarják vonni őket feladatuktól. Nehémiási következetességgel válaszoljanak: »Nagy dolgot cselekszem én, azért nem mehetek el«. Jeruzsálem falainak építőihez hasonlóan, ők se engedjék magukat fenyegetésekkel, gúnyolódással és hazugsággal eltéríteni munkájuktól. Egyetlen pillanatra se csökkenjen éberségük és óvatosságuk, mert állandóan ellenség jár a nyomukban. Szüntelen imádkozzanak Istenhez, az ellenség ellen pedig állítsanak »őrséget nappal és éjjel« (Neh. 4:9).

A vég közeledtével Sátán kísértései nagy erővel támadják Isten munkásait. Emberi eszközök útján gúnyolja és szidalmazza azokat, akik »a falat építik«. Késleltetné a munkát, ha az építők lejönnének, hogy kivédjék ellenségeik támadásait. Igyekezzenek meghiúsítani ellenségeik szándékát, de ne hagyják, hogy bármi is eltérítse őket munkájuktól. Az igazság diadalmaskodni fog a tévedésen. Ne fogadják barátságukba ellenségeiket, és ne tápláljanak rokonszenvet irántuk, nehogy kimozdítsák őket a kötelesség helyéről! Aki bármilyen meggondolatlan tettével gyalázatnak teszi ki Isten ügyét, és csökkenti munkatársai erejét, az nehezen eltávolítható foltot ejt saját jellemén, és veszélyezteti későbbi hasznosságát.” (Próféták és királyok, 405, 408. l.)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor