„Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az emberek fi ai iránt való csodadolgaiért.” (Zsolt. 107:8)
„Minden lélek dicsérje az Urat! Végiggondolta-e közülünk valaki, hogy mi mindenért lehetünk hálásak? Gyakran elfelejtjük, hogy »felülről, a világosság Atyjától csak jó adomány és tökéletes ajándék származik« (Jak. 1:17). Remélhetünk és örvendezhetünk. Közbenjárónk a mennyei szenthelyen könyörög értünk. Bocsánatot és békét nyerünk érdemeiért. Testvérem, ha Sátán reménytelenséggel, lehangoltsággal, kétséggel akarja átitatni gondolkodásodat, állj ellent sugallatainak! Ne kételkedj Jézusban, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott ki. Egy pillanatra se szomorítsd meg együtt érző Megváltódat a kételyeiddel! A legmélyebb érdeklődéssel követi a mennyei ösvényen való előrehaladásodat. Látja buzgó igyekezetedet, fi gyelemmel kíséri eleséseidet és gyógyulásaidat, reményeidet és félelmeidet, csatáidat és győzelmeidet.
Kérésből és elfogadásból álljon-e az egész vallásos életünk? Hát örökké csak a szükségleteinkre gondoljunk és soha az elnyert áldásokra? Pusztán csak elfogadói leszünk-e Isten ajándékainak, a hálánkat pedig sohase fejezzük ki? Sohase dicsérjük Őt azért, amit értünk tesz? Nem imádkozunk eleget, és még akkor is takarékoskodunk a köszönettel. Sokkal erőteljesebbek lennének imáink, ha Isten szerető gondoskodása nyomán több hála és dicséret visszhangoznék bennünk.” (Válogatott bizonyságtételek II. kötet, 114, 119. l.)
