Értékes vagy

„Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy fi gyelmedet fordítod reá?” (Jób 7:l7) „Örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem ki reád az én irgalmasságomat.” (Jer. 31:3)


 
„Amit Krisztus megvalósított életével és halálával, az sokkal több, mint a bűn okozta romlás  meggyógyítása. Sátán célja az volt, hogy örökre elszakítsa az embert Istentől, de Krisztusban szorosabb egységbe jutunk Istennel, mintha sohasem buktunk volna el… Az Atya az ő egyszülött Fiát adta, hogy biztosítson minket változhatatlan békeszándékáról, hogy Krisztus által eggyé váljék az emberi családdal… Fiának személyében Isten örökbe fogadta az emberi természetet, és a legmagasabb helyre, a mennybe emelte. Az Emberfi a az, akivel az Atya megosztja a világmindenség trónját. Az Emberfi a az, akit »csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének« (Ésa. 9:6) hívnak. A nagy »VAGYOK« az összekötő kapocs Isten és az emberiség között, aki kezével mindkettőt összekapcsolja. Krisztusban egyesül a földi és a mennyei család.” (Jézus élete, „Velünk az Isten!” c. fejezetből)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor